2012. május 9. 9:42.

Máténak ismét sikerült kábultra innia magát, melynek következtében lezuhant a teraszról és egy szaltóval a bokrok közé esett.

Az Éden Hotel lakói kedden görbe estét tartottak, melyből Máté sem maradhatott ki és két cimborájával, Márkkal és Rolanddal elkezdtek iszogatni. A fiúknak sikerült a kelleténél több alkoholt a szervezetükbe juttatniuk, amit a nézők is jól láthattak, hiszen a srácok nagy vagányan egy kaktuszt nyalogattak. Ezután Mátét hívta a természet, de nem volt ereje elmenni a mosdóba, hanem a terasz végében lévő virágoknál könnyített magán. Máté az elfogyasztott tetemes mennyiségű alkoholtól elveszítette az egyensúlyát és letolt nadrággal, fejjel lefelé bezuhant a növények közé.

Két haverja tátott szájjal nézte végig a fiú szaltóját, majd rémülten a segítségére siettek. A bokrok közül kikászálódó Máténak szerencsére nem esett komolyabb baja, bár beverte a fejét a betonszegélybe. Roland és Márk ezután jobbnak látták, ha elázott cimborájukat a szobájába kísérik, ám útközben is majdnem balesetet szenvedtek, Máté ugyanis a lépcsőn megbotlott és majdnem megint a virágágyásban találta magát.

A részeg fiúért nagyon aggódott párja, Noémi, akit gyengéd csókokkal nyugtatott meg Máté. A fehérvári srác szerelmi kalandjai egyre bonyolultabbak: már nem csak otthoni barátnőjét sikerült megcsalnia, hanem Éden Edinát is.

A következő híreink is érdekelhetik:
Éden Petit kizárták az Éden Hotelből

Éden Petit kizárták az Éden Hotelből

2012. március 21. 10:54.
Elkezdődött az Éden Hotel 2

Elkezdődött az Éden Hotel 2

2012. március 6. 10:48.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Stohl András

Stohl András hiába fizette ki cégének 1.500.000 forintos hátralékát, nem szabadult meg az adóhatóságtól, ugyanis még mindig végrehajtás alatt van ...