2012. február 3. 17:53.

nyilt-napok Egy hét erejéig bárki egyetemistának érezheti magát kortól, iskolai eredménytől és végzettségtől függetlenül. A Szegedi Tudományegyetem kommunikációs szakán február 6. és 10. között ugyanis 71 kurzus órái várják az érdeklődőket. A vendéghallgatók az igazi egyetemistákkal együtt sajátíthatják el az ismereteket, és a tanszék televízió- és rádióstúdióját is birtokba vehetik.

A nyílt órákra elsősorban a továbbtanulás előtt álló középiskolásokat és gyermekeik jövője miatt aggódó szülőket várják, de nyitva van a kapu a nyugdíjasok előtt is, akik be akarnak lesni unokáik tanulási hátterébe.

Február 6-tól öt tanítási napon keresztül reggel 8-tól este 7 óráig lehet előadásokat hallgatni. A nyílt héten az igazi egyetemisták és a vendéghallgatók közösen vesznek részt az órákon.

Szajbély Mihály, a kommunikáció és médiatudományi tanszék vezetője elmondta, hogy a nyílt héttel egy korábbi sérelemre is reagálnak. Nyilvános fórumokon több olyan vélemény is felröppent, hogy a kommunikációs szak hallgatói nem elég hasznosak a munkaerőpiacon. Most, hogy bárki betekinthet az egyetem kommunikációs szakán folyó tanulási mechanizmusba és saját maga is megtapasztalhatja mit és hogyan tanulnak a diákok, talán könnyebb lesz eldönteni, hogy igazak-e ezek a felvetések.

A vendéghallgatók a tanszék televízió- és rádióstúdióját is birtokba vehetik, lehetnek híradó-műsorvezetők és beolvashatják kedvenc híreiket is. Esténként a korábbi hallgatók vizsgafilmjeiből rendeznek vetítéseket.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3231 w=320 h=80 float=left]A Csillag Születik jelentkezési határideje már lezárult, és azt is tudni lehet, hogy valamikor tavasszal tűzi ...