2011. május 17. 15:39.

Az Egy perc és nyersz (Minute to Win it) című amerikai ügyességi vetélkedő magyar változatát még 2011-ben műsorra tűzi az RTL Klub. 10 feladatot kell végrehajtani a bátor és ügyes játékosnak, és máris vihetik a főnyereményt, 10.000.000 forintot.

Egyetlen lényeges szabály van: 1 percen belül kell minden feladatot teljesíteni.

A válogatások már megkezdődtek, de még részletek nincsenek a műsorral kapcsolatban. Az amerikai változatnál egymillió dollár a fődíj, de az első, az ötödik, a nyolcadik valamint kilencedik sikeres feladat teljesítésénél már viheti a résznyereményt a játékos. A furfangos feladatokat hétköznapi eszközök bevonásával kell megoldani, tehát gyümölcsöket, használati eszközöket, ismert tárgyakat kell használni. Például félbevágott dinnyékbe kell kártyalapot dobálni, vagy építőkockákat kell a fejen egyensúlyozott tányérra pakolni, és legalább 3 másodpercig megtartani. A feladatok látványosak és viccesek.

1 perc és nyersz – részletek másik országból..

A Minute to Win it az USA-ban nem aratott túl nagy sikert, de Magyarországon kívül már más országban is játsszák az ügyességi játékot.

Hazánkban sikert arathat az Egy perc és nyersz, ha ügyesen vannak kiválogatva a játékosok, és érdekes feladatokat találnak ki a szerkesztők.

A következő híreink is érdekelhetik:
WTW – A legjobb programozók versenye

WTW – A legjobb programozók versenye

2011. március 7. 11:25.
Hozzászólások (13) - Hozzászólás írása »
  1. Péter szerint:

    Sziasztok. Lehet még jelentkezni? Sajna nincs tv-m és nem látom soha sem a műsort, de tetszenek a netes videók. Nincs kiírva a műsor végén hogy ezen vagy ezen a címen lehet jelentkezni?
    Köszi :)

  2. Kinga szerint:

    Igazad van Anita, en is pont ezt mondtam a ferjemnek. Es nem hulyek, hogy engedelyezzek a nagyobb nyeremenyeket, nem fognak ok annyit vesziteni. Es kellene egy olyan oldal, ahol azok a szemelyek, akik kitalaltak a feladatokat, bemutatjak, hogy egy perc alatt meg tudjak azokat oldani. Erre en is kivancsi lennek.

  3. Anita szerint:

    Azért az már látszik,hogy gondoskodnak róla,3milla felett nem fog nyerni senki.Ma is szegény srácnak olyan feladatot adtak,tudtuk képtelenség megcsinálni.Milyen feladat lenne tíz millió előtt?!Kíváncsi lennék,az a nagyokos aki kitalálta(a mai 200ft-os dobálóst),hogy csinálná meg egy perc alatt??!!

  4. Molnár Katalin Ilona szerint:

    Kérdésem:
    Alsó–és felső korhatár— mennyi, valamint egészségi állapot fontos-e ?

    HOL-és HOGYAN lehet játékra jelentkezni ?

    Üdvözlettel : Molnár Katalin

  5. Melinda szerint:

    Kérem írják meg, hogy lehet -e még a játékra jelentkezni. Ha igen milyen módon. Köszönöm.

  6. Norbert szerint:

    sziasztok énis szeretnék jelentkezni a játékra :) hogy és mit lehet be jutni?? köszönöm:)

  7. Mériam szerint:

    Sziasztok! Szeretnék bekerülni a játékba azt szeretném kérdezni hogy lehet, ha valaki tudja irja meg nekem légyszives , köszi.

  8. katalin szerint:

    Énis szeretnék bekerülni a játékba,ha valaki tudja,hogy lehet kérem írja meg!Köszönöm!

  9. Marcsi szerint:

    Lehet -e még jelentkezni? Ha igen akkor, milyen módon?

  10. Gálfiné Kovács Gabriella szerint:

    Azt szeretném kérdezni hogy lehet-e még jelentkezni játékosnak?

  11. Sziszi szerint:

    Az lenne a kérdésem hogy lehet még jelentkezni a játékra?

  12. Szandra szerint:

    Biztos jó lesz.
    Gondolom már nem lehet rá jelentkezni.

  13. valaki szerint:

    Ez a műsor egész jónak ígérkezik. Remélem, ezúttal nem celebeket raknak be, amit már oly sok műsorban megszokhattunk, mert hitelét veszti az egész..

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés: (szükséges)

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1461 w=320 h=80 float=left]Elfogták Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért Egy - Másért Alapítvány elnökét. A rendőrség sikkasztás és csempészés vádja ...