2013. február 12. 18:17.

A Barátok közt Vili bácsija túl van a szívműtétjén és annyira jól érzi magát, hogy legszívesebben elhagyná a kórházat, ám pár hetet még szanatóriumban kell pihennie.

Mint megírtuk, életmentő szívműtétet hajtottak végre Várkonyi Andráson, akit lábadozása idején nélkülözniük kell a Barátok közt rajongóinak.

Az ország Vili bácsija bevallotta, hogy ha nem veszi idejében észre, hogy nagy a baj, akkor könnyen elvihette volna egy szívinfarktus.
„Ha nem veszem észre az egyik nap, hogy két nagyobb táska cipelése egyszer csak oxigénhiányt okoz, akkor lehet, már elvitt volna egy szívroham. Mivel én világéletemben fociztam, tudtam, milyen az, ha az ember megterheli a szervezetét, és megijedtem. Már abban a korban vagyok, hogy oda kell figyelnem az egészségemre, és bizony a katéteres vizsgálat egyből ki is mutatta, hogy valami nincs rendben a szívemmel. Az orvosok azt mondták, egyből meg kell operálni, mert az érszűkület komoly problémákhoz vezethet. Ekkor bevallom, én is megijedtem, de a családom még inkább” – mondta a színész, aki már túl van az életmentő beavatkozáson, de még pihennie kell és vissza kell nyernie az erejét.

Várkonyi András

Várkonyi András kórházi szobájában lábadozik

„A műtét utáni napokban alig ettem, leadtam pár kilót, de az nem feltűnő, az orvosok szerint jó állapotban vagyok. Lassan visszatér a jókedvem is, de azért megmondom őszintén, megviselt a műtét. Sosem voltam beteges, nem tudtam, hogy milyen igazán betegnek lenni. Most pedig több napig csövek álltak ki belőlem, semmire nem voltam képes egyedül, alig vártam, hogy jobban legyek” – mondta Várkonyi, aki egyre többet áll talpra, sétálgat, de csak módjával, mivel a bal lábából vettek ki ereket, hogy kicseréljék a szívénél elszűkülteket.

A színész saját bevallása szerint nagyon félt a műtéttől, leginkább attól rettegett, hogy mi történik, ha az operáció után nem tudja folytatni a színészkedést és teljesen át kell alakítania az életét. „Voltak kétségeim az operáció előtt is és után is, leginkább azon gondolkoztam, hogy mi lesz velem, ha nem folytathatom a pályámat. Az ember ilyenkor számot vet, én is ezt tettem, és lesz még időm pihenni, hiszen most utókezelésre megyek. Ott majd megtanítják, hogy milyen gyakorlatokat végezhetek fokozatosan, életmódtanácsokat adnak, s én mindent megteszek majd azért, hogy teljesen felépüljek és tovább szórakoztathassak minden este a Barátok köztben” – mosolygott mindenki Vili bácsija.

Ám mielőtt visszatérne a sorozatba, pár hétre még szanatóriumba vonul. Orvosa szerint körülbelül 2-2,5 hónap múlva tekinthető teljesen egészségesnek, amikor is a csont már összeforrt a mellkasán.

A következő híreink is érdekelhetik:
Dévényi Tibi bácsi

Dévényi Tibi bácsi lebukott?

2012. július 26. 16:15.
Várkonyi András

Neten flörtöl a Barátok közt sztárja

2012. április 16. 18:53.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Kézdy György

Súlyos betegség és sok év szenvedés áll Kézdy György öngyilkossága hátterében.Mint megírtuk, a Szomszédok Virágh doktoraként népszerűvé vált színész február ...