2010. november 29. 10:51.

Fotó: MTI A rendőrség elfogta a pénteki kispesti bankrablás harmadik tettesét is. A szökésben levő férfi kézre kerítése a Terrorelhárítási Központ segítségével valósult meg vasárnap este. Az 51 éves rablónál megtalálták a közel hárommilliós zsákmány még hiányzó részét is.

Pénteken rabolták ki fegyveresek a Budapest Bank XIX. kerületi fiókját. Sokáig kérdéses volt, hogy a bűntényt ketten vagy hárman követték el. A 2,8 millió forintos zsákmánnyal nem jutottak messzire, hiszen az egyik elkövetőt a közeli Szigligeti utcában lőtték le a rendőrök, miután gépfegyverrel tüzet nyitott rájuk. Menekülő társát a Batthyány utcában érték utol, de egyes szemtanúk már akkor három tettesről számoltak be. A rendőrség ezt péntek este még nem erősítette meg, de lezárta a környéket a feltételezett harmadik tettes előkerítése érdekében.

A későbbiekben bebizonyosodott, hogy valóban egy három emberből álló banda követte el a rablást, akik feltételezhetően már tavaly is tiszteletüket tették a kispesti bankfiókban, amikor szintén több millió forintot vittek el. Részleteket tegnap sem közölt a BRFK, de megindították a hajtóvadászatot a még szökésben levő rabló ellen, akinek a sajtón keresztül üzenték meg, hogy semmi esélye. Úgy tűnik ebben semmi túlzás sem volt, hiszen rekord gyorsasággal, már vasárnap este elfogták az 51 éves tettest. A bankrablóra a 7. kerületben csaptak le, a Dózsa György és Thököly út sarkán, 19 óra környékén. A férfit azonnal egy büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, mivel egy másik bűnügyből kifolyólag már jogerős szabadságvesztés büntetés várt rá.

A következő híreink is érdekelhetik:
Elfogták a 17 éves fiú gyilkosát

Elfogták a 17 éves fiú gyilkosát

2011. február 20. 10:18.
Bankrablót lőttek Kispesten

Bankrablót lőttek Kispesten

2010. november 27. 11:29.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=580 w=100 h=240 float=left]Hétvégén játszották a tavaszi szezon első fordulóját. Ez nem tréfa, az MLSZ-nél úgy gondolták, hogy túlzottan ...