2011. szeptember 22. 7:22.

vilagvege Elmarad a világvége, ugyanis a NASA átverésnek minősítette az összes, 2012-ben bekövetkező világvégéről szóló jóslatot. Az amerikai nemzeti űrkutatási központ honlapján tudományos tételekre hivatkozva jelentette ki, hogy 2012. december 21-én a Földet és élővilágát semmilyen veszély nem fenyegeti. A világvégével kapcsolatban keringő hírek csak pánikkeltésre jók, semmi tudományos alapjuk nincs.

Az egyik legfelkapottabb elmélet szerint egy titokzatos bolygó, a Nibiru felbukkanása okoz katasztrófát a Földön. A tézis szerint a bolygó keresztezi majd a Föld pályáját és kitöröl minket a Naprendszerből. A NASA egyszerűen, ám mégis tudományos tényekkel alátámasztva cáfolta meg ezt az elméletet, ugyanis a kutatóközpont szerint nem létezik a Nibiru, ugyanis egy ekkora égitestet már évtizedekkel ezelőtt felfedeztek volna.

Persze az igazán elszánt „világvége hívőknek” nem szükséges bolygó, elég egy nagyobb aszteroida is, ami erre téved és becsapódik a Földbe, elpusztítva azt. A NASA szerint az aszteroida-változatra sincs esély, ugyanis csupán két meteort találtak közelinek, amik közül az Apofisz érkezik előbb, ám amikor elhalad a Föld mellet, még csak látható távolságban sem lesz.

Egy másik divatos elmélet szerint jövőre megfordul bolygónk pozitív és negatív pólusa, ami miatt a Föld forgási és keringési iránya megváltozik. A szakemberek szerint enyhén szólva is butaság ez az elmélet, hiszen a pólusváltás létező dolog, ám a földi életre nincs nagy hatással, mindezek mellett még sok-sok millió évet kell rá várni. A Föld forgástengelyének kizökkentéséhez pedig olyan hatalmas erők kellenek, amit jelenleg semmi nem tud kiváltani.

A NASA tudósai nem tartanak a Nap óriási kitörésétől sem. A Napnak először vörös óriássá kell alakulnia, hogy bolygónkat elégesse, ám a következő 6-8 milliárd évben nem nagyon lehet erre számítani.

A következő híreink is érdekelhetik:
Föld Órája – 2012. március 31.

Föld Órája – 2012. március 31.

2012. március 22. 12:43.
Elmozdult a Föld forgástengelye

Elmozdult a Föld forgástengelye

2011. március 14. 14:00.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2347 w=320 h=80 float=left]Magyarország felnőtt lakosságának csaknem háromnegyede felajánlaná szerveit azért, hogy segítsen másokon, mindezek ellenére sokan nincsenek tisztában ...