2011. július 19. 9:05.

A megyék feladata a jövőben teljesen más lenne, mint most. Az új önkormányzati törvény hatálybalépése után a megyék területfejlesztési munkákat látnának el, ami most a regionális területfejlesztési tanácsok feladata – írja a Világgazdaság.

A Magyar Hírlap szerint a Fidesz már döntött a megyék sorsáról, ami alapján a mostani feladatuk nagy része állami hatáskörbe kerülne.

A Világgazdaság szerint az átszervezések eredményeként a megyei feladatok többsége az államhoz kerülne, így az ott képződő hiány nem az egyébként is mélyponton lévő megyéket sújtaná. A gyakorlatban ez úgy nézne ki, hogy azoknak a feladatoknak az irányítása, amiket most a megyék végeznek, a kormányhivatalhoz kerülnek. Az állam gondoskodna a dolgozók fizetéséről, és a normatívákat nem utalná át a megyéknek. Még kérdéses, hogy az új rendszerben milyen szerepet szánnak a megyei jogú városoknak.

Elveszíthetik a megyék mostani feladataikat

Elveszíthetik a megyék mostani feladataikat

A Magyar Hírlap információi szerint a Fidesz már döntött a megyék jövőjével kapcsolatban, ami alapján az egészségügyi, szociális és oktatási intézményfenntartói hatáskörük megszűnik, helyette területfejlesztéssel foglalkoznak a jövőben. A megyei önkormányzatok veszik át a régiós területfejlesztési tanácsok szerepét.

A következő híreink is érdekelhetik:
Hatszázezret fognak keresni a képviselők

Hatszázezret fognak keresni a képviselők

2011. szeptember 21. 9:28.
Csökken a Fidesz népszerűsége

Csökken a Fidesz népszerűsége

2011. február 11. 12:01.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1900 w=320 h=80 float=left]A BME Magyarok a Marson című versenyén tavaly 2., idén 1. helyezett lett Kocsis Viktor, szolnoki ...