2011. október 25. 12:01.

csezy Öngyilkos lett a 2008-as Eurovíziós Dalfesztiválon megismert Csézy élettársa, Lajos László producer. A szörnyű tragédia hétvégén, Bükkzsércen történt, amiről kezdetben csak az énekesnő közvetlen hozzátartozói tudtak, ám mostanra a nyilvánosság előtt is kitudódott. Csézy – érthető okokból – nem kíván nyilatkozni az ügyben, így egyelőre nincs magyarázat L. László tettére, aki látszólag boldog és kiegyensúlyozott üzletember volt.

Csézy és L. László már 6 éve egy párt alkotott, ám nem csak a magánéletben, hanem a munkában is társak voltak, ugyanis az üzletember volt az énekesnő producere. Idilli párkapcsolatuk két éve meginogni látszott, ám közös erővel átvészelték a szerelmi hullámvölgyet. A férfi mindig Csézy mellett állt, és olykor komoly anyagi áldozatokat is hozott az énekesnő karrierje érdekében. Az üzletember akkor is Csézy támasza volt, amikor az év elején cisztát találtak a mellében.

L. László három hete, október 9-én kérte meg a népszerű énekesnő kezét, és már az esküvőt tervezték, így teljességgel érthetetlen, hogy önkezével vetett véget életének. A tragédia okairól csak találgatások vannak, az énekesnő nem szeretne nyilatkozni párja elvesztésével kapcsolatban.

A storyonline.hu értesülése szerint súlyos anyagi csőd áll az öngyilkosság hátterében.

A legfrissebb információk szerint vasárnap egy barát beszélt utoljára telefonon L. Lászlóval, aki magánéleti problémákról beszélt, majd meghúzta a ravaszt. A barát ekkor rögtön a bükkzsérci családi házhoz rohant, ám ekkor már halott volt az üzletember.

L. László egyetlen lövéssel végzett magával. A férfinek nem volt fegyvertartási engedélye. A szakértő kizárta a gyilkosság lehetőségét.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

  1. drbubo szerint:

    Mai piacon lévő énekesekbe több mint 50 millát fordítottak volna mint ebbe a tehetségtelen szukába azok már világsztárok lennének!

  2. dragon szerint:

    PÉNZÉHES ÓCSKA RIBANC  ROHADJ MEG

Írj hozzászólást »
Ezt olvasta már?

[singlepic id=2577 w=320 h=90 float=left]Angelina Jolie a Mammut bevásárlóközpontba vitte gyermekeit hétfő este. Amíg a négy kisebbik csemete ugrabugrált a ...