2011. augusztus 17. 10:18.

bajnai_gordon Bajnai Gordon, volt kormányfő egy kemény ütközés során egyértelműen a rövidebbet húzta, ugyanis a hétfői edzőmérkőzésen az ellenfél csatára úgy fejbe rúgta, hogy orrcsontja eltört és két helyen is szétnyílt a bőre. A kórházban 2 és fél órás műtét során varrták össze a sebeit. A volt miniszterelnök gyerekkori szerelme a foci, és mint mondja, egy ilyen férfias sportban előfordulnak a sérülések.

Bajnai Gordon az Építők focicsapatának kapusaként lépett pályára és a hétfői meccs 35. percében kiszaladt a kapuból, a Grund FC csatára előtt elvetődve nyúlt a labdáért, azonban a csatár még megpróbálta elrúgni a labdát és teljes erővel eltalálta a volt kormányfő arcát. Bajnai a földön maradt, nem ájult el, de minden csupa vér lett. A csapattársak azonnal hívták a mentőket.

A politikust azonnal kórháza szállították és megműtötték. Csaknem 2 és fél órás operáció során sikerült a két vágást összevarrni az arcán. A röntgen felvételei szerint egy porc levált az orrcsontjáról. Egy hét múlva szedik ki a varratokat, ám utána még egy ideig nem léphet pályára Bajnai Gordon.

A volt kormányfőnek nem ez volt az első sérülése, amit kapusként elszenvedett. Egyszer úgy fejbe rúgták, hogy elájult és a füle is leszakadt, míg egy másik alkalommal egy ütközés során a szemöldöke repedt fel.

Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején is rendszeresen focizott és elve szerint – amit a pályán és a pályán kívül is igaznak gondol – nem az a legény aki adja, hanem aki állja az ütéseket.

A következő híreink is érdekelhetik:
Bajnai Gordon

Bajnai Gordon autóbalesetet szenvedett

2012. december 17. 11:52.
pisztoly

Bosszúból lőtte fejbe alvó kislányát

2012. augusztus 29. 8:41.
Fejbe lőtte magát Csézy párja

Fejbe lőtte magát Csézy párja

2011. október 25. 12:01.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2112 w=320 h=80 float=left]Az RTL Klub népszerű magyar sorozata, a Barátok közt hagyományához híven idén ősszel is várja az ...