2010. december 15. 17:44.

fekete-pako Azt már korábban tudni lehetett, hogy az Ezek megőrültek januárban induló új szériájában már hárman fogják vezetni a műsort. A Bors most azt is megtudta, hogy Fekete Pákó lesz a MajkaRákóczi Feri páros állandó segítője, aki hol bírói teendőket fog ellátni, hol a feladatokat fogja bemutatni.

Javában zajlanak az Ezek megőrültek stúdiófelvételei, hogy januárban újra a kúszó-mászó, önmagukat megalázó celebekben gyönyörködhessünk. Azt már pár hete tudni lehetett, hogy az új széria tartogat majd meglepetéseket, lesznek vadonatúj feladatok, és színre lép egy harmadik műsorvezető is. Mostanra az is nyilvánosságra került, hogy Majkáék segítője az első szériában medencébe vizelő didikirály lesz. Az elsöprő sikert hozó vetélkedőben Pákó volt az egyik legszórakoztatóbb celeb, így nem meglepő, hogy a csatorna állandó szereplővé lépteti elő.
Pákó feladata lesz majd elsőként bemutatni az őrült feladatokat, emellett pedig bírói teendői is lesznek.

A következő híreink is érdekelhetik:
Januárban is Ezek megőrültek!

Januárban is Ezek megőrültek!

2010. november 26. 13:33.
Pákó beszólt Ganxstának

Pákó beszólt Ganxstának

2010. november 17. 10:16.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=662 w=100 h=240 float=left]A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán adta ki aktuális világranglistáját, melyen a magyar válogatott - egy ...