2010. június 28. 7:06.

jancsi-es-juliska A Jancsi és Juliska nyári szünet előtti utolsó előadása július 4-én vasárnap 11 órától a Holdvilág Kamaraszínházban lesz Sashalmon.Gyermekkorunk meghatározó élménye a Jancsi és Juliska, Vitéz János, Hófehérke és a hét törpe, valamint Csipkerózsika történetei. A mai gyerekek már vegyesebb élményanyaggal töltődnek fel. Ezért is örvendetes, hogy megnézhetik a gyerekek a kamaraszínház előadásában a Jancsi és Juliska mesejátékot.

A Grimm-meséből adaptált Jancsi és Juliska egy gyermekmese, melyben a házaspár olyan szegény, hogy nincs ennivalójuk, ezért elhatározzák, hogy a fiukat és három leányukat az erdőben magukra hagyják. Meghallva ezt a gyerekek, először kavicsot, másodszor hamut, harmadszor kenyérmorzsákat, korpát, búzaszemeket szórnak el az úton, hogy majd visszataláljanak. Tervük sikerül, így kétszer hazatalálnak, harmadszorra azonban nem sikerül, mivel az erdei madarak, állatok felszedik, amit elszórtak. Egy kis erdei mézeskalácsházba érve, ahol a boszorkány lakott, Juliskából szolgáló lesz, Jancsit pedig ketrecbe zárják, hogy hízzon. További drámai és nevetséges kalandokba keverednek a történet szereplői, de furfanggal és ügyességgel megszabadulnak a boszorkánytól, így Jancsi és Juliska bőséges ennivalóval és kincsekkel megrakodva végre hazatérhetett.

A történet ismert különböző változatokban, más-más szereplőkkel, a szereplőknek különböző rafinált cselekedetek által való megmenekülésével, népmesei változatában és műmeseként is.

/Forrás: www.holdvilag.hu/

A következő híreink is érdekelhetik:
Mézeskalács falu épül Sződligeten

Mézeskalács falu épül Sződligeten

2011. november 4. 15:00.
Figyelem, kullancsveszély!

Figyelem, kullancsveszély!

2011. május 27. 9:23.
16. kerületi gyerekek figyelem!

16. kerületi gyerekek figyelem!

2010. július 8. 13:03.
A tér nem vész el, csak átalakul

A tér nem vész el, csak átalakul

2010. június 21. 17:38.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=179 w=320 h=100 float=left]Már 40 éve nem láthatjuk és hallhatjuk Latabár Kálmánt, a komikus-táncost vidám, szórakoztató, komédiázó produkcióiban. „Latyi” ...