2011. május 25. 18:37.

satas Keszthely belvárosának felújítási munkálatai előtt fontos régészeti leleteket tártak fel a kutatók. Az előkerült építészeti maradványok a belváros rekonstrukciós munkálatai után a nyilvánosság számára is láthatóvá válnak, a tárgyi emlékekből pedig ősszel kiállítás nyílik. A feltárások nagyban hozzájárulnak a város történelmi eseményeinek pontosabb megismeréséhez.

A régészek szerint Keszthely már 7000 éve is lakott terület volt. Két éve már végeztek próbaásatásokat, de most kerültek elő a neolitikus kor legértékesebb leletei.

Korábbi adatok szerint római kori települések is voltak a térségben, aminek maradványait meg is találták a kutatók. A Szent Lőrinc templom mellett fedezték fel a város legfontosabb és legrégibb római kori kőépületét. Az ásatás helyszínéről számos tárgy került elő, többek között különböző pénzek az Árpád-kortól egészen a 16. századig, római kori gladiátorábrázolású díszkerámia, középkori edények és vastárgyak, továbbá reneszánsz motívumú kályhacsempe részlete. A régészek számára az egyik legérdekesebb darab a Tudor-ház címerével ellátott angliai posztóplomba.

Az ásatások június folyamán befejeződnek, a leletek múzeumba kerülnek, majd rekonstruálás után kiállítás nyílik belőlük. Az építészeti emlékek a felújítási munkálatok után megtekinthetőek lesznek Keszthely szívében.

A belváros európai uniós támogatásból újul meg. Az 1 milliárd 158 millió forintos beruházást a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács majdnem 530 millió forintos támogatással segíti, a fennmaradó részt fejlesztési hitelből finanszírozza a város.

A következő híreink is érdekelhetik:
fizetésképtelen

Csődbe ment Esztergom

2012. október 3. 18:59.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1513 w=320 h=80 float=left]A Szépművészeti Múzeum ezen a nyáron különleges kiállítással készül, ugyanis maga mögött hagyja az épület falait. ...