2011. március 24. 15:09.

gigi Sorra lepleződnek le a Való Világ 4 szereplőinek múltbéli titkai. Most épp Gigiről derült ki megdöbbentő hír, mégpedig az, hogy 17 évesen az Erotika Parádén dolgozott. 30.000 Ft-ért hazudta a szervezőknek, hogy már betöltötte a 18-at. A három napos hoszteszi munkát nem vállalhatta volna a VV4 hugicája, sőt, a rendezvény helyszínére még látogatóként sem léphetett volna be.

Az akkor még alig 17 éves lány feladata az volt hoszteszként, hogy a vetkőző produkciók alatt szanaszét dobált ruhákat összeszedje. Gigi azonban túlteljesítette feladatát, ugyanis művaginákat próbált eladni a show résztvevőinek. Igaz, Gigi mindvégig ruhában volt, de egy elég merész kivágású, sokat sejtető dresszt viselt.

Az Erotika Parádé producere, Tomor András elmondta, hogy Gigi három napos munkáért kapta a 30.000 Ft-ot, ugyanis egy hosztesznek 10.000 Ft jár naponta. A producer szerint ez egész jó fizetésnek számít, mivel a munka nem megerőltető és ruhában dolgozhatott a lány. Tomor András azt is hozzátette, nem tudták, hogy a Való Világ hugicája akkor még nem töltötte be a 18. életévét Abban az évben a Hollywood Exit Kft. szervezte a showt, így a cégnél kellene lenni azoknak az iratoknak, amin Gigi nagykorúnak vallotta magát. A kft-t rég felszámolták, így a dokumentumok sincsenek már meg.

Az Erotika Parádén Győzikével is táncolt a Rácz-lány, sőt a showman be is próbálkozott nála. Győzike elmondása szerint meg sem fordult a fejében, hogy Gigi még nincs 18 éves, egyrészt mert pont egy felnőtt parádén találkoztak, másrészt mert a koránál idősebbnek nézett ki.

Gigi nem csak a 2007-es Erotika kiállításon vett részt, hanem szexfilmben is szerepelt, és egy erotikus honlapot is reklámozott merész és figyelemfelkeltő feliratú felsőben. Ezek mindegyike jelentéktelen apróság lenne, ha a Való Világ 4 hugicája már nagykorú lett volna ezeknek a munkáknak az elvállalásakor.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1077 w=320 h=80 float=left]A színek és az árnyalatok fontos szerepet játszanak az életünkben. A természet is ezer színben pompázik, ...