2013. március 12. 15:25.

Alekosz golyóálló üveggel bástyázta körbe magát, miután nemrég 600.000 forinttal megkárosították.

Néhány hónapja betörtek Alekosz érdi otthonába és kifosztották a lakását. A valóságshow-hős nagyon felháborodott az eseten, ám nem tett feljelentést a rendőrségen – ezt édesapja úgyis megtette helyette – hanem inkább kezébe vette az ügy irányítását. A mindenre kínos precízséggel ügyelő Alekosz felmérte a lakás gyenge pontjait és úgy ítélte meg, hogy golyóálló üveggel kellően biztonságossá teheti otthonát, így időt és pénzt nem sajnálva utánajárt a dolgoknak és megrendelt, majd beszereltetett 6 darab 40 mm-es, bankokban használatos golyóálló üveget.

„November környékén betörtek az érdi rezidenciába. Műszaki cikkeket vittek el, körülbelül hatszázezer forint értékben. A szintetizátoromat, a tévét, ilyesmit loptak el. Amikor megláttam, hogy megkárosítottak, azonnal körülnéztem, és rögtön rájöttem, hol vannak a lakás gyenge pontjai, és hogy hol kell megerősíteni az épületet. Elszántam magam, hogy lépéseket teszek, ezért úgy döntöttem, bebástyázom magam” – mondta Alekosz. A görög hős nem átlagos óvintézkedéseket eszközölt, szokásához híven rendhagyó megoldást választott.

Alekosz

Alekosz 40 mm-es, bankokban használatos golyóálló üvegeket szereltetett be a házába

„Nem kedvelem a rácsos megoldásokat. Elmentem inkább az üvegeshez, és megrendeltem a legkiválóbb golyóálló üveget, olyat, amit egy kilencmilliméteres kaliberű fegyver sem tud átlőni. Negyven milliméteres, ragasztott üvegről van szó, amelynek igen sokba került, de nem érdekel, megérte a másfél millió forintot a hat ablak. Nagyon nehezek, az egyik nagy tábla ötszáz kiló volt egyben, daru emelte be a helyére. A vasalatokat is meg kellett csináltatnom, mindent, de így pont jó” – mesélte Alekosz, akire először értetlenül bámultak, mikor leadta speciális rendelését, de ő nem tágított elképzelése mellől, a végeredménnyel pedig teljesen elégedett: már tökéletes biztonságban érzi magát.

„Először hülyének nézett, azt javasolta, elég egy egy centi vastag üveg, de én kötöttem az ebet a karóhoz. Banki biztonsági technikával lett felszerelve lett a ház, olyan, mint egy erődítmény. Digitális, a rendőrségre bekötött a riasztórendszer, amely annyira érzékeny, hogy egyszer a nagymamám miatt is kijöttek már a rendőrök. Most végre biztonságban érzem magam, nem tud senki se bejönni, se kimenni” – nyugtázta a valósághős.

A következő híreink is érdekelhetik:
Alekosz

Alekosz mindenkinek hazudott?

2012. május 9. 16:10.
Alekosz is ÖsszeEsküvő lett

Alekosz is ÖsszeEsküvő lett

2011. november 10. 22:03.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Deák Bill Gyula

Ismét kórházban kezelik Deák Bill Gyulát, aki most magas vérnyomás miatt szorult orvosi segítségre. A zenész három koncertet lemondott. Nem ...