2011. április 27. 8:15.

gyongyospata Kedd késő éjjel több száz rendőr érkezett Gyöngyöspatára, mert a helyi romák és a Véderő tagjai összeverekedtek. Az atrocitás miatt négy embert kórházba kellett szállítani, akiknek fejéről, arcáról folyt a vér. A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást és hajnalig két embert állított elő.

A Véderő vezetője azt nyilatkozta, hogy telefonon értesítették a történtekről, miszerint kedden este a szervezet egyik tagját és a vele levő három civilt megtámadta körülbelül 80 roma. A cigányok az egyik utcából vascsövekkel és karókkal rontottak a négy emberre, úgyhogy feltételezhetően készültek a támadásra. Több száz rendőr érkezett a helyszínre, akik sok helyen testükkel falat alkotva zárták le az utcákat. A gyöngyösi kapitányság csoportos garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

A verekedésben négyen sérültek meg, akiket a hatvani kórházba szállítottak a mentők. A szemtanúk elmondása szerint a négy sérült fejéből folyt a vér. A rendőrök hajnalban két embert állítottak elő.

A hétvégi Véderő táborozás során nyolc embert, köztük a szervezet vezetőjét őrizetbe vette a rendőrség garázdaság szabálysértés gyanúja miatt, majd hétfőn az egri bíróság megszüntette az eljárást. A Véderő miatt a rendőri ellenőrzés kedd éjfélig tartott volna Gyöngyöspatán, de a kedd éjjeli verekedés miatt folytatódni fog.

A következő híreink is érdekelhetik:
fegyveres

Véres családi dráma Abonyban

2012. augusztus 28. 10:47.
Kapócs Zsóka

Tört-zúzott Kapócs Zsóka édesapja

2012. augusztus 14. 10:38.

Hozzászólás írása:

  1. Cigány szerint:

    … Igen, mert félünk ebben az országban. Állandó rettegés az életünk. …

Írj hozzászólást »
Ezt olvasta már?

[singlepic id=1307 w=320 h=80 float=left]A magyar eperre még várni kell egy kicsit, de a boltok polcain már piroslik az import ...