2012. november 30. 16:53.

Gáspár Győzőt annyira kikészítette bírósági ügye, hogy visszavonul a rivaldavénytől. Győzike egyszer már hátat fordított a hírnévnek, de csak pár hétig bírta szereplés nélkül.

Gáspár Győző 12 éve a Romantic zenekarral tűnt fel, majd szerepelt A rettegés fokában, a Celeb vagyok ments ki innenben, a Vacsoracsatában és a saját családi valóságshow-jában, a Győzike show-ban is, melyeknek köszönhetően országszerte ismert lett.

A showman úgy érzi, az elmúlt több mint egy évtizedben mindent elért, amit csak akart, így nehéz szívvel, de visszavonul. A döntését befolyásolta bírósági ügye és az, hogy a hosszú évek alatt felépített élete néhány hónap alatt teljesen összeomlott. Elképzelése szerint visszatér a családjához és édesapjánál fog dolgozni, ám a zenéről nem akar lemondani: a falunapok színpadán még találkozhat vele a közönség.

Győzike

Győzike befejezte, végleg visszavonul

A Gáspár család feje visszavonulásának konkrét okairól december 13-án, 21 órától a Muzsika TV Dallamokon át című műsorában beszél. „A gyerekkori álmaimnak lettem áldozata. Az ártatlan gyerekkori vágyaimnak. Ugyan melyik gyerek nem álmodozik? Mindenki. Én gyerek maradtam, nem tudtam még felnőni… Eszembe sem jutott, hogy egyszer idekerülök. Olyan ez az egész, mint egy rémálom. Így búcsúzom Tőletek.” – olvasható abban a levélben, mellyel Győzike az utolsó interjújának felvételére ment és amellyel elköszönt rajongóitól.

A showman nem először jelenti ki, hogy többé nem szerepel a szórakoztató médiában. 2009-ben egy cikken annyira megsértődött, hogy mérgében visszavonulót fújt, ám csak néhány hétig bírta tévészereplés és címlap nélkül.

A következő híreink is érdekelhetik:
Michael Schumacher

Michael Schumacher visszavonul

2012. október 4. 12:02.
Erdei Zsolt

Erdei Zsolt visszavonul?

2012. október 2. 17:23.
Ronaldo visszavonul

Ronaldo visszavonul

2011. február 15. 11:55.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Lang Györgyi

Betörtek Lang Györgyihez. A feltehetően ismerős tolvaj akkor fújta meg az énekesnő pénztárcáját és kocsiját, mikor Györgyi otthon az igazak ...