2011. szeptember 13. 10:40.

internet Hány oldalas az internet? Erre az abszolút megválaszolhatatlannak tűnő kérdésre még csak megközelítő választ sem tud adni senki. A Wired egyik alapítója, Kevin Kelly azonban megpróbálta megbecsülni és a 2010-ben megjelent könyvében úgy spekulált, hogy körülbelül 100 billió, vagyis százezer milliárd honlap található az interneten.

Ez azt jelenti, hogy az emberi agynál is nagyobb a digitális világ elméje, mivel agyunk „csak” 100 milliárd neuront tartalmaz.

Persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a biológiai neuron ezernyi másik neuronhoz kapcsolódik, míg egy honlap átlagosan körülbelül 60 másikra linkel át, vagyis agyunk sokkal összetettebb, mint a világháló. Zárójelben érdemes azt is megjegyezni, hogy agyunkkal szemben az internet néhány évente megduplázódik.

Tim Berners-Lee, az internet atyjaként számon tartott férfi World Wide Web nevű alapítványán keresztül a Google egymillió dollárjának segítségével meg szeretné válaszolni azt a kérdést, hogy hány honlap van a világhálón.

Tim Berners-Lee a jövő év elejére ígéri az eredményt, ami nem csak egy számot tartalmaz majd, hanem az internet egészét feltérképezi, és országokra lebontva mutat statisztikákat.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2270 w=320 h=80 float=left]A bankok teljesen elfogadhatatlannak tartják a devizahitelek végtörlesztésének rögzített árfolyamon történő lehetőségét – áll a Magyar ...