2012. december 20. 10:35.

A kormány engedményei ellenére a diákok megtartották december 19-ére meghirdetett tüntetésüket, három hallgatót előállított a rendőrség.

Giró-Szász András kormányszóvivő hiába jelentette be, hogy mindenkit fölvesznek ingyenes helyre, aki eléri a szakonként kitűzött ponthatárt és 2013-ban az államilag finanszírozott képzésbe bekerülők száma nem lehet kevesebb 55 ezernél, a diákok még mindig elégedetlenek, ugyanis a röghöz kötés megmarad.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a kormány december 19-i ülése idején tartott ülősztrájkot a Parlament előtt. Őt Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter személyesen tájékoztatta a fejleményekről. Nagy Dávid szerint a kormány új álláspontja már alkalmas a tárgyalásokra.

A kormány engedménye ellenére az országos középiskolás tiltakozás és sztrájk nem maradt el. A Diákellenállás A Felsőoktatásért nevű szervezet kezdeményezésére a diákok délután több város iskolája előtt felsorakoztak, míg egyes egyetemek más tiltakozási formát választottak. A Pécsi Tudományegyetem magyar szakos tanárai a reggeli vizsgákról elengedték a diákokat, és plusz vizsgaidőpontot hirdettek meg, a Lágymányosi ELTE kampusz üzemeltetői pedig a sztrájk napján leállították a lifteket. Botrány tört ki a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban, ahol a végzősök sorfallal fogadták reggel a tanárokat és az igazgatót.

tüntetés

Nagyon kitartóan tüntettek a diákok

A Télirózsás forradalom nevű akció december 19-én délután 4 órakor kezdődött a Magyar Tudományos Akadémia előtt, melyhez több ezer diák gyűlt össze – nagy részük középiskolás. A szónokok főleg Orbán Viktor hazugságáról és a felvételi előtti bizonytalanságról beszéltek. A tüntetők végigvonultak a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd a Nagykörúton eljutottak a Margit hídhoz, ahol rózsaszirmokat szórtak a Dunába. A bejelentett tüntetés itt véget ért: egyesek hazamentek, egy kisebb tömeg a Parlamenthez vonult, míg egy nagyobb csoport a Bem rakparton menetelt. A két csapat a Lánchídon találkozott össze, ahol teljesen elállták az utat, elfoglalták a hidat és fórumot tartottak. A rendőrség végül három szónokot vett őrizetbe. Az ORFK azt közölte, a nem bejelentett demonstrációnak számító lánchídi tüntetés moderátorait gyülekezési joggal való visszaélés miatt állították elő, ami szabálysértésnek számít.

A tüntetők egy kb 150 fős csoportja ezután az 5. kerületi rendőrkapitányság épülete elé vonult, ám rossz helyen várták őrizetbe vett társaik szabadon engedését, ugyanis a három fiatalembert a 4. kerületi kapitányságon hallgatták ki. A diákokat szabálysértési figyelmeztetéssel engedték el hajnali fél2-kor. Úgy tudni, hogy két előállított tanulónál kés is volt, ellenük feljelentést tett a rendőrség.

A diákok folytatják tiltakozó akcióikat. December 20-án délben az ELTE BTK-ra hirdettek hallgatói fórumot. December 21-én újabb demonstrációt terveznek a Széll Kálmán térre, ahol hallgatói szerződéseket fognak elégetni.

A következő híreink is érdekelhetik:
tüntetés

Három egyetemet foglaltak el a diákok

2013. február 12. 9:23.
tüntetés

Általános sztrájkra hívnak a diákok

2012. december 18. 10:23.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
sztrájk

A kormány 2013-ban minimum 55.000 diáknak garantálja a tandíjmentes felsőoktatást, megszünteti a részösztöndíjat, de a hallgatói szerződést megtartja.„A felsőfokú oktatásban ...