2014. március 19. 19:21.

Sokan nem gondolnák, hogy megérheti használtan megvenni az ablakokat, pedig elképzelhető, hogy még jobb darabokat lelhetünk fel, mintha egyszerűen bemennénk egy üzletbe, és az újak között válogatnánk. Lássuk, mi miért éri meg!

Érvek az új ablak mellett

Rengeteg ember megriad a használt szó hallatán. Viszonylag kevés dolgot szeret az ember használtan megvenni, például kocsit vagy lakást is többet vesznek használtan, mint újonnan. Ha új ablakot veszünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy senki nem használta még előtte. Míg egy használt ablaknál előfordulhatnak kisebb-nagyobb sérülések, addig egy újnál nem, ha pedig mégis, akkor a vevő nyugodt szívvel visszaviheti. Árban nem feltétlenül kerül egy új ablak olcsóbba, mint egy használt, elég ha csak összehasonlítunk egy új műanyagot egy használt fából készülttel. Az új ablakok legnagyobb előnye azonban az, hogy a saját ízlésünknek megfelelőt készíttethetünk olyat, amilyet csak akarunk.

Érvek a használt ablak mellett

Használt ablakokból is jó darabokat lehet kifogni

Használt ablakokból is jó darabokat lehet kifogni

Egyáltalán nem biztos, hogy valóban használták a nyílászárót, sok építkezésből megmaradt terméket lehet így áron alul megcsípni. A kategóriájában azonos új terméknél mindenképpen olcsóbban megszerezhetőek. Az sem elhanyagolható tény, hogy a külföldről behozott termékek prémiumok lehetnek, az eredeti ár töredékéért. Vannak olyan ablakok, amelyeket itthonról egyszerűen nem lehet elérni.

Azt sem árt tudni, hogy a használt darabok is minőségi ellenőrzésen esnek át, mielőtt újra eladnák, tehát kizárt, hogy selejtes árut adjanak el nekünk. A bontott darabok is minőségiek, nem kell attól tartani, hogy gond lesz velük. A kínálat nagy, igazi különlegességeket, rég nem gyártott típusokat lehet megszerezni. Nemcsak fából készült használt ablakokat lehet megvásárolni, hanem műanyag változatok is.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

Gyorshír: BAMOSZ: a befektetési alapok összvagyona 1,9 százalékkal nőtt februárban megjelenítve, a(z) Gazdaság témában, Violetta által. Olvasson tovább.. A ...