2010. július 6. 13:04.

www.museum.hu Egy igazán érdekes, ideiglenes kiállítást tekinthetünk meg, amennyiben ellátogatunk a Csepeli Helytörténeti Múzeumba. A kiállításon Toplis Vencel és fiai, az Első Magyar Speciális Ráspoly és Reszelőgyár dolgait mutatják be.
Emellett állandó kiállításaikkal is várják az érdeklődőket: „Csepel története a kezdetektől napjainkig” és „Csepel régészeti története” címmel.

1985-ben alapították a Csepel történetét bemutató Csepel Galéria és Helytörténeti Gyűjteményt, mely a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény gondozásában a Királyerdei Művelődési Házban a Szent Imre tér 3. szám alatt található.

A helytörténettel foglalkozó csepeliek 1960-ban Csepeli Helytörténeti Bizottságot hoztak létre, majd erre építkezve 1995 novemberében egyesületként a csepeli múlt évezredes hagyományainak ápolását, a történelmi emlékek gyűjtését és megőrzését tűzték ki célul, társulva a Csepeli Helytörténeti Gyűjteménnyel.

Jó kapcsolatokat tartanak a XXI. kerületi gyűjtemény dolgozói az oktatási intézményekkel, ahol kérésre kiállításokat rendeznek. A civil és társadalmi szervezetek aktuális évfordulói megrendezésében segítenek, valamint megemlékezést, tudományos tanácskozásokat is szerveznek.

Az értékek megőrzése mellett törődnek a jelennel is: fontos számukra a lakóhely, az életterük megőrzése, városszépítés és környezetvédelem a közösség segítségére támaszkodva. A kerület műemlékeit, természetvédelmi területeit, közparkjait óvják és gondozzák. A tagok közösséget építve a szabadidejüket is megpróbálják együtt szervezni, kirándulásokat, utazásokat terveznek együtt.

/Forrás: www.museum.hu és www.cshve.hu/

A következő híreink is érdekelhetik:
Grimaszfesztivál Csepelen

Grimaszfesztivál Csepelen

2010. november 1. 21:03.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=205 w=100 h=240 float=left]Normafa Open Air - Charity Edition - Az árvízkárosultakért. A kilencedik születésnapját ünneplő Circus Maximus, a ...