2010. június 9. 8:16.

www.rtlklub.hu Magyarországot is meghódítja 2010-ben a Nagy-Britanniát már lenyűgöző X-Factor című műsor. Eredetileg Stohl András és Ördög Nóra által vezetett műsor producerei, nagy nézettségre számítanak. Bíznak benne, hogy túlszárnyalják az eddigi Magyarországon indult tehetségkutatók nézői rátáját.

Még el sem indult a verseny, de máris nagy hangot kapott. Sajnos nem az előválogatók, sem a vicces produkciókkal jelentkezők miatt. Stohl balesete után, ugyanis nem vállalja a műsor levezényelését, és ezzel a szervező kereskedelmi csatorna is egyetért.
Egyelőre csak találgatások láttak napvilágot, hogy Ördög Nóra egyedül, vagy esetleg Sebestyén Balázzsal, vagy valaki mással vezeti-e majd az X-Faktort.

Az biztos, hogy a verseny egyik mentora Nagy Feró –a ’Nemzet Csótánya’ lesz. Egy korábbi televíziós interjújában elmondta, hogy nagyon örült a felkérésnek. Nagy örömmel vág bele a műsor készítésébe, hiszen mindig jó egy ifjú tehetséget felkarolni. Elmondása szerint nincs jobb, mintha egy jól irányzott tanáccsal, a tanítvány jobbá válik mentoránál.

2010. április 18-án, Budapesten, a Nagytétényi úti székház előtt megkezdődtek a válogatások. Azóta milliónyi kis tehetséget hallgattak és tekintettek meg a producerek, zsűri tagjai, szervezők. A válogatók rendkívül jó hangulatban teltek. A jelentkezők maguk is tettek a kellemes légkörről. Énekszóval, tánccal, játékokkal igyekeztek feldobni saját és társaik jó hangulatát.
A további izgalmakról, válogatókról természetesen mi is beszámolunk majd.

A következő híreink is érdekelhetik:
Ördög Nóra

Ördög Nórinak teljesült az álma

2012. október 31. 11:58.
Csobot Adél

Csobot Adél a testével is hódít

2012. október 10. 10:28.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=116 w=100 h=240 float=left]A ±3 decibel Kortárs Hangművészeti Fesztivál nevezetű hangkiállítás másodszor nyitotta meg kapuit a közönség előtt a ...