2015. június 28. 14:44.

A nyár időszakában a nagy hőség sok ember kedvét elveheti a rendszeres testmozgástól, hiszen bár a napsütés előbb kimozdítja az embereket, a fülledtség vagy a 30 fok feletti hőmérsékletek már nem túl ideálisak ahhoz, hogy egészségesen átmozgassuk magunkat. Nem kell azonban még akkor sem lemondanunk a testmozgásról, ha túl meleg van odakint, mindössze jobban oda kell figyelnünk néhány dologra.

Testünk reakciói

Kevesen tudják, de a hirtelen jött melegnél jobban szinte semmi sem viseli meg szervezetünket. Még egy egészséges szervezetnek is legalább 10-14 napra van szüksége ahhoz, hogy a téli és tavaszi hűvösebb időszakok után alkalmazkodni tudjon a nagy meleghez. Ez az átállás főként az idősebbeket és a gyerekeket viselheti meg nagyon, de ezen felül a sportolókat is rengeteg kellemetlen megtapasztalás érheti.

Szervezetünk tehát a nagy melegben reagálni kezd a kialakuló helyzetre, ezáltal ugyanakkora terhelésre sokkal többet kezdünk izzadni. Ez a szervezetünk természetes hűtőrendszere, hiszen így izzadtságunk kicsapódásával és elpárolgásával egyfajta védelmet kapunk a túlhevüléssel szemben. Minél melegebb van, annál jobban izzadunk. Ez azonban igencsak veszélyes lehet olyan esetben, ha mellette még kemény fizikai aktivitást is végzünk, tehát sportolunk valamit, hiszen ilyenkor nem csak a meleget, hanem a felfokozott belső meleget is el kell vezetnünk valamilyen formában. Minél edzettebbek vagyunk, annál hatékonyabban tudjuk véghezvinni ezt a folyamatot, de így sem árt betartani néhány alapszabályt.

Így sportolj a hőségben

Így sportolj a hőségben

Hasznos tippek, ha a nagy melegben edzenénk

Amennyiben a nagy kánikula idején sem szeretnénk lemondani a rendszeres edzésről, egyáltalán nem kell, csak oda kell figyelnünk magunkra. A leghasznosabb például ebben az időszakban az lesz, ha inkább a reggeli vagy az esti órákban állunk neki a mozgásnak, ilyenkor ugyanis a legnagyobb meleget már elkerültük, és ha a szabadba merészkedünk, nem csak a hőmérséklet, az UV-sugárzás is alacsonyabb lesz. Ezen felül életbevágóan fontos, hogy elegendő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, a hőség miatt ugyanis sokkal többet izzadunk, amit feltétlenül pótolnunk kell, máskülönben súlyos problémákkal kell szembenéznünk.

Érdemes betartani továbbá azt az aranyszabályt is, miszerint a legmelegebb időszakokban legfeljebb csak egy órát szabad sportolni, és ebben az időintervallumban az edzés intenzitásától függetlenül legalább másfél-két liter vizet kell fogyasztani ahhoz, hogy meglegyen a megfelelő folyadékpótlás. Érdemes komoly figyelmet fordítani az öltözködésre is! Nyáron mindennél lengébben öltözködjünk a sportolás során, és ha kimegyünk a napra, akkor fejfedő nélkül soha ne tegyük, mert nem is érezzük, és napszúrást kaphatunk. Ha tehetjük, feltétlenül árnyékban folytassuk az edzést, és amennyiben tehetjük, használjunk napvédő krémeket. Amint szédülést, fejfájást vagy hidegrázást tapasztalunk, az edzést azonnal fel kell függeszteni, és árnyékos helyre húzódni, valamint megkezdeni a folyadékpótlást.

Trendi sport ruházat: playsport.hu

A következő híreink is érdekelhetik:
Napi horoszkóp (december 05.)

Napi horoszkóp (december 05.)

2014. december 6. 1:00.
Figyelem, kullancsveszély!

Figyelem, kullancsveszély!

2011. május 27. 9:23.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

Ezoterikus, spirituális: Három bűvész képviseli Magyarországot a 26. Bűvész Világbajnokságon megjelenítve, a(z) Ezotéria témában, Annamária által. Olvasson tovább.. Három ...