2014. november 23. 12:04.

A lakásunk berendezése folyamán lényeges, hogy összhang uralkodjon minden helyiségben, ehhez azonban nem csak a bútorokra és a kiegészítőkre kell figyelnünk. A nappali hangulata a választott tapétától is függ. Arra törekszünk, hogy olyan környezetet alakítsunk ki, ahol öröm időt tölteni, ezért kell nagy hangsúlyt fektetni a tapéta vásárlásra is, mivel éveken át ez díszíti majd a helyiséget.

Milyen legyen a tapéta?

A tapéta választék bőséges, ezért nem könnyű kiválasztani azt amelyik a legmegfelelőbb a számunkra. A nagy és világos terek esetében, bátran választhatunk színes és mintás tapétákat is. Az alapszín mindenképpen olyan legyen, amire kellemes rápillantani és hosszútávon sem zavarja a szemünket. Az élénk színek csodásan mutatnak, de a nappaliban, vagy a hálószobában nem biztos, hogy szívesen látnánk éveken át egy erős színű tapétát.

A pasztell színek azonban megnyugtatóak és kellemes rájuk pillantani, ha valamilyen minta is díszíti őket, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz unalmas az összhatás. Amennyiben a szoba berendezése, a bútorok és a drapériák, valamint a kiegészítők színekben bővelkednek, érdemes olyan tapétát választanunk, amelyiken halvány minták vannak és szinte belesimulnak a környezetbe. Így elkerülhetjük azt, hogy túlzsúfoltnak hasson a berendezés. A minimalista stílus követői a nagy és élénk mintázatú tapéták mellett is dönthetnek. Ha csak kevés és színben passzoló bútor található a nappaliban, akkor nem baj, ha a tapéta érvényesül, sőt akár a helyiség dísze is lehet.

Így válasszunk tapétát a nappaliba

Így válasszunk tapétát a nappaliba

Szemet gyönyörködtető hatás

Amennyiben azt szeretnénk, hogy a nappali egyedi hangulatúvá váljon, elrugaszkodhatunk a konvencióktól és akár ötvözhetjük is a különféle tapétákat. Az egyik legjobb megoldás erre, hogy a helyiség három falára egy pasztell színű tapéta kerül, a negyedikre viszont olyan, amelyen élénk minták, karakteres vonalvezetésű díszítések találhatóak. A tekintetek a mintás felületre szegeződnek majd, de az összhatás nem lesz zavaró, sőt szemet gyönyörködtető eredményt érhetünk el. Amennyiben a modern bútorok és krómozott felületek vannak többségben a nappaliban, akár egy fényes hatású tapéta mellett is dönthetünk. A kínálat ebben az esetben is jókora, lehet metál fényű, vagy természetes, gyöngyhatású is. A berendezéshez mérten válasszunk a színes és a ragyogó tapéták közül, így könnyedén hangulatossá varázsolhatjuk az adott helyiséget anélkül, hogy nagyobb kiadásokra kellene számítanunk.

Jó ha tudjuk

A tapéta minősége nagyon lényeges, ezért nem szabad csak a színek, vagy az ár alapján dönteni. A minőségi tapéta, éveken át jól mutat és nem válik fel egyetlen része sem, bár ez a tapétaragasztótól is függ. A tapéta vásárlást olyan boltban, vagy webáruházban érdemes elintézni, ahol széles a kínálat és jó minőségű termékek találhatóak. Az anyag milyensége is lényeges, nem csak a színe és a mintázata. Egyes helyiségekben az is fontos, hogy a tapéta esetlegesen tisztítható legyen. Legyünk előrelátóak és vásároljunk egy kicsivel többet az adott tapétából, így ha bármilyen szennyeződés kerül a falra, amit nem tudunk eltüntetni, akkor könnyedén kerülhet a falra egy újabb réteg tapéta. Ráadásul nem kell aggódnunk, hogy hol találunk majd ugyanolyan márkájút, mintázatút, mint amilyen a falon van.

A következő híreink is érdekelhetik:
Így sportolj a hőségben

Így sportolj a hőségben

2015. június 28. 14:44.
Tapéta: Az óriási színválasztéknak köszönhetően gyakorlatilag bármilyet választhatunk, amilyet csak szeretnénk

Az ideális tapéta kiválasztása

2013. augusztus 13. 16:12.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

Ezoterikus, spirituális: Napi horoszkóp (november 22.) megjelenítve, a(z) Ezotéria témában, Annamária által. Olvasson tovább.. Mit várhatunk a szombati napunktól?Nem ...