2012. április 18. 12:19.

A jövőben iskolaőrök akadályozhatják meg a lógást és rendbontást – szerepel a Belügyminisztérium legújabb tervei között.

A belügyi tárca engedélyt adna a nevelési és oktatási intézményeknek, hogy iskolaőröket alkalmazzanak. Az őrök nem csak azt akadályozhatják meg, hogy a gyerekek a tanítás vége előtt elhagyják az iskolát, hanem feladatuk lenne az is, hogy betartassák a házirendet, elfogják azokat a diákokat, akik bűncselekményt vagy szabálysértést követnek el és ne engedjenek be illetékteleneket az iskolába. Akár testi kényszert is alkalmazhatnak, persze mindezt azonnal jelenteniük kellene az igazgatónak, aki kivizsgálja az eset jogszerűségét.

A Belügyminisztérium törvénytervezete érdekében még a tavaly elfogadott köznevelési törvényt, sőt a rendőrségi törvényt is módosítanák.

iskolakerülő

Az iskolaőrök megakadályozhatják, hogy a gyerekek ellógjanak a suliból

Az iskolakerülés visszaszorításába a rendőrség is beszállna. A tervezet felhatalmazná a rendőröket, hogy az igazgatóhoz kísérjék azt a tanköteles korú diákot, aki nem tudja igazolni, hogy a tanítási óráról engedéllyel hiányzik.

A következő híreink is érdekelhetik:
tej

Mit reggelizzen iskola előtt a gyerek?

2012. augusztus 28. 12:45.
nyugdíj

Adómentes marad a nyugdíj

2012. július 3. 9:32.
Egész napos iskola vár a diákokra?

Egész napos iskola vár a diákokra?

2011. augusztus 31. 14:41.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Lázár és Szijjártó

Orbán Viktor átalakítja a kormányt: két miniszter távozik a kabinetből, két államtitkár miniszterré lép elő, a frakcióvezető pedig államtitkári posztra ...