2010. szeptember 14. 17:26.

szamitogep-tanfolyam Szeptemberben ingyenes angol és számítógép ismereti tanfolyamok indulnak a 6. kerületben. Hatodik alkalommal indít az önkormányzat kezdő, haladó és továbbhaladó nehézségi szintű képzéseket. Tíz héten keresztül, heti 2×2 órában folynak majd az oktatások az önkormányzat által fenntartott iskolákban.

A kezdő számítógép használati tanfolyamon az alapismereteket sajátíthatják el a tanulók, a haladó szinten a szövegszerkesztésben szerezhetnek jártasságot, míg a továbbhaladó szinten a táblázatkezeléssel ismerkedhetnek meg a képzésben résztvevők. A rendelkezésre álló számítógépek miatt a képzésben részt vehetők száma korlátozott. A túljelentkezések miatt első körben azokat válogatják be a képzésekre, akik az előzőről helyhiány miatt lecsúsztak. Egy-egy csoportba 10-14 embert tudnak beosztani és úgy néz ki, hogy nyolc ilyen csoportot indít az önkormányzat.

Azok a felnőttek, akik az egyes kurzusokat sikeresen elvégzik, emléklapot kapnak. A „tanév” ünnepélyes megnyitója szeptember 21-én, 16:30-kor kezdődik az Eötvös utcai Közösségi és Kulturális Színtér színháztermében. A köszöntőt Verók István, Terézváros polgármestere nyitja meg.

A képzésekre bárki jelentkezhet, aki betöltötte a 18. életévét és a 6. kerületben lakik. Jelentkezés feltétele egy jelentkezési lap kitöltése és eljuttatása a polgármesteri hivatalba. A jelentkezés határideje szeptember 15. Pályázással kapcsolatos további információkat, jelentkezési lapokat a www.terezvaros.hu oldalon lehet megnézni.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=348 w=100 h=240 float=left]Ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnapra virradó éjjel Budapest VI. kerületében meggyilkoltak egy ecuadori triatlon versenyzőt. A ...