2010. december 12. 10:39.

janicsak-veca Kialakult a legjobb három mezőnye az X-Faktorban, miután a nézők szavazatai alapján Janicsák Veca távozott a versenyből. A következő adásban Takács Nikolas, Király L. Norbi és Vastag Csaba küzdhet meg a végső fináléba kerülésért. Ezúttal is két dallal készültek a tehetségek

, most azonban – lehet, hogy a fáradtság miatt – nem sikerült mindenkinek az eddig megszokott színvonalon teljesítenie.

Az megállapítható, hogy ezen az estén nyújtotta eddigi leggyengébb teljesítményét Király L. Norbi, aki ezúttal már kőkemény kritikákat kapott a mentoroktól. Feró csupán hörgéseket hallott, míg Malek Miklós egyenesen vásárinak nevezte Norbi egyik produkcióját. Ezzel szemben Takács Nikolas mindkét produkciója jól sikerült, különösen a második, amit magyar nyelven énekelt el. Vastag Csaba kissé haloványabb volt ma, lehetséges, hogy még mindig benne volt az elmúlt heti testvérpárbaj élménye. A fokozatos fejlődés talán Janicsák Veca esetében érhető tetten leginkább, adásról-adásra egyre jobb teljesítményt nyújt, mára már egy jelenség lett a színpadon.

A produkciók meghallgatása után egyértelmű volt, hogy amennyiben Király L. Norbi párbajra kényszerül, akkor biztosan őt küldik haza a mentorok. A nézők azonban ezt másként szerették volna, így a két biztos továbbjutó helyre szavazták be Takács Nikolast és Norbit is.

A párbaj során mind Veca, mind Csaba hatalmasat énekeltek, a mentorok nem is vállalták a döntés felelősségét, visszaadták azt a közönségnek. Így a nézői szavazatok alapján Janicsák Vecának kellett távoznia a versenyből.

A következő híreink is érdekelhetik:
Veca Világa – Janicsák Veca koncert

Veca Világa – Janicsák Veca koncert

2011. október 3. 10:19.
Aranylemez lett Janicsák Veca albuma

Aranylemez lett Janicsák Veca albuma

2011. szeptember 1. 19:18.
Még mindig X-faktor lázban ég Budapest

Még mindig X-faktor lázban ég Budapest

2011. február 22. 10:27.
Vastag testvérharc az X-Faktorban

Vastag testvérharc az X-Faktorban

2010. december 5. 10:46.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=641 w=100 h=240 float=left]A miniszterelnök levelet ír a nyugdíjasoknak, amiben a nyugdíjak megvédéséről és a gáz árának alakulásáról tájékoztatja ...