Kategória: 8. kerület, Itthon |

Még több: :

2010. április 28. 20:05.

jelzorendszeres A VIII. kerületi önkormányzat átvállalta a jelzőrendszeres házi segítségnyújtó berendezés fenntartását. A Józsefvárosi Önkormányzat hatvan idős, beteg ember életét tette azzal könnyebbé, hogy a segítségkérésre és a krízishelyzetek elhárítására alkalmas szociális szolgáltatást biztosítja, annak ellenére, hogy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtó eszköz állami támogatása megszűnt.

A kormányzati megszorítások miatt, 2010 januárjától megszűnt a jelzőrendszer működésére fordítható állami normatíva, így ez a szociális szolgáltatási forma veszélybe került, ezzel együtt pedig a legkiszolgáltatottabb emberek sorsa is kétségessé vált. A kerületi önkormányzat képviselő testülete ekkor döntött a finanszírozás mellett, és határozatában vállalta, hogy önként vállalt feladatként továbbra is biztosítani fogja ezen emberek ilyen irányú ellátását. Erre a célra az idei költségvetésből mintegy 10 millió forintot elkülönített, további lépésként pedig pályázatot nyújtott be a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz, ahol közel 2 millió forintos támogatást nyert el. Így a szolgáltatás egyelőre biztosított!

Az önkormányzat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást az Őszirózsa Gondozó Szolgálaton keresztül látja el.
1996 óta működik ez a fajta szolgáltatás, és szolgálja mind a beteg, mind az idős emberek igényeit, ezzel biztosítva számukra segítséget és biztonságérzetet a mindennapokra.
24 órában fogadják a szolgálat munkatársai a Kerepesi úti telephelyen a rászorulók segélykérő hívásait. Probléma esetén azonnal gondoskodnak a bajba jutott ellátásáról. Ha kell orvost, ápolót, vagy akár szociális munkást küldenek az ellátásra szoruló segítségére.

A következő híreink is érdekelhetik:
Tasnádi Péter házi őrizetben

Tasnádi Péter házi őrizetben

2010. október 5. 7:03.
Szegény gyerekek ingyen is ehetnek

Szegény gyerekek ingyen is ehetnek

2010. július 10. 20:07.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=20 w=320 h=100 float=left]Tudta-e, hogy Magyarországon már 3 éve terveznek pneumobilokat? És azt tudta, hogy mi minden működik sűrített ...