2010. október 28. 4:02.

jolie_egy_budai_gyogyfurdoben_relaxalt Angelina Jolie lassan egy hónapja érkezett Budapestre, férjével és két gyermekével együtt.  A hollywoodi művésznő már három hete forgat hazánkban, mely alatt megismerhette fővárosunk nevezetességeit, ugyanakkor a magyar nép rosszabb “krémjéből” is sikerült szert tennie ismeretségre, s noha nem munka kapcsán utazott Magyarországra, a kikapcsolódásra is szánt időt.

A jótékonyságáról (is) híres színésznő neve több filmet is jegyez, ám ezúttal, mint rendező kamatoztatja tudását azon filmben, amit fővárosunkban forgat stábjával. Az egyik helyszínválasztás során Jolie rossz lóra tett, mikor nem a kinézett raktár tulajdonosának, hanem a hely portásának fizette ki a bérleti díjat. Ám ez a kellemetlen incidens nem árnyékolta be a Jolie-Pitt család itt tartózkodását, hiszen néhány nappal a történtek után elvitték két csemetéjüket, Pax-ot és Zahar-át a Lukács Gyógyfürdőbe. A szemtanúk elmondása alapján a kicsik élvezték a vízben való lubickolást. – Értesült a Blikk. Vajon sok a párnak a 6 gyermek, vagy más oka lehet, hogy egyszerre sosem jelennek meg sehol, mint egy nagy és boldog család? Egy biztos: útban a szállás felé megálltak egy McDonald’s-ban, ahol elvitelre vásároltak. Minden bizonnyal a harapnivalóból a másik négy gyerkőcnek is jutott, ha már a pancsolásra nem vitték el őket szüleik a fürdőbe.

Angelina és családja még november elejéig egész biztosan Magyarországon marad. Addigra mindegyik Jolie-Pitt palánta eljuthat megnézni a főváros egy-egy nevezetességét, és még az sem kizárt, hogy az utolsó napokban együtt kapják lencsevégre a nyolc tagú családot a lesifotósok.

A következő híreink is érdekelhetik:
Angelina és Brad

Angelina Jolie lemondta az esküvőt

2012. május 29. 14:36.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=451 w=100 h=80 float=left]Májusban, ittas állapotban okozott balesetet Stohl András, amikor Budapest irányából Fót felé közlekedve áttért a szemközti ...