2011. május 20. 8:37.

budapest_vidampark A Fővárosi Vidámpark nem zár be, és az elköltözése is várat magára. 2014-ig marad a megszokott helyén a Vidámpark, és hosszított nyitva tartással, kedvezményes belépőkkel,  valamint új játékokkal várja a látogatókat. Júniusban, júliusban, augusztusban pénteken és szombaton, szeptembertől pedig szombaton hajnali 2 óráig tart nyitva.

Igaz, hogy a Vidámpark pénzügyi helyzete nem túl fényes, adóssága milliárdos nagyságrendű, így lehetséges, hogy a privatizáció elkerülhetetlen lesz. A tulajdonosváltással kapcsolatban már magyar és külföldi befektetőkkel is tárgyal a városvezetés.

Verseghi-Nagy Balázs, a Vidámpark igazgatósági elnöke elmondta, mindent megtettek, hogy csökkentsék a Vidámpark költségeit, így például minimalizálták az igazgatósági tanács létszámát, és új tendert írtak ki a takarító, az őrző-védő, a kertészeti és a gondozói szolgálatra.

A veszteségek mérlegelésénél felvetődött a kérdés, hogy jó helyen van-e a Vidámpark? Az elköltözés már régóta tervben van, azonban az biztos, hogy még várat magára, legkorábban 2014 környékén kerülhet sor rá. Két fontos oka is van a költözésnek, egyrészt egy sokkal nagyobb, látványosabb és modernebb Vidámpark lenne szükséges Budapesten, másrészt a szomszéd Állatkert kinőtte helyét, és csak a Vidámpark irányába tud terjeszkedni.

Több újítás várható a nyári szezonra. A Vidámpark hosszított nyitva tartással várja a látogatókat: júniusban, júliusban, augusztusban pénteken és  szombaton, szeptembertől pedig szombaton hajnali 2 óráig lesz nyitva. Ha a Park Facebook oldalán 10.000 like összegyűlik, akkor kedvező diákjegyet vásárolhatnak a tanulók. Most 3.000 like-nál jár az akció. Bevezették a „happy hourt”, vagyis aki a hétköznap 6 óráig nyitva tartó Vidámparkba 4 és 5 óra között megy be, az 40%-os kedvezménnyel vásárolhat jegyet. Új játékok is várják a látogatókat, többek között Németországból a nyár közepén vagy végén érkezik egy különlegesség, de nem árulnak el többet róla a bennfentesek. Júniustól két újdonságot lehet kipróbálni, egy elektromos dodzsemet és egy UV-panoptikumot, ami vélhetően az Avatar rajongók kedvence lesz, mivel a film tematikájára épül.

A következő híreink is érdekelhetik:
Csepeli piac – hosszabb nyitva tartás

Csepeli piac – hosszabb nyitva tartás

2016. április 15. 8:51.
Megvan a Vidámpark új helye

Megvan a Vidámpark új helye

2011. május 25. 13:29.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1484 w=320 h=80 float=left]Május 19-től látható a hazai mozikban a Karib-tenger kalózai 4: Ismeretlen vizeken című film, ami a ...