2013. február 11. 14:54.

Hiába énekelt a Dal elődöntőjében a mindent elsöprő szerelemről Kállay-Saunders András, az énekes valójában nem romantikus alkat és nem hisz a házasság intézményében.

Mint megírtuk, Kállay-Saunders András My Baby című slágerével hatalmas sikert aratott az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyén és továbbjutott a Dal középdöntőjébe. Sokan azt hihetik, hogy az érzelmes dal András szerelméről, a szintén énekes Tolvai Renátáról szól – pedig nem így van.

Bár az énekes előadása közben gyakran kikacsingatott kedvesére, aki a nézőközönség soraiban ült, a show után a pár semmi jelét nem mutatta a szerelemnek, úgy álltak egymás mellett, mint két idegen, sőt szinte kényszerből, csak az újságírók unszolására pózoltak együtt. Mindez arra ad következtetést, hogy elmúlt köztük a vibrálás. András ezzel szemben azt bizongatja, hogy boldogok és úgy élik a mindennapjaikat, mintha a karikagyűrű az ujjukon lenne.

Kállay-Saunders András és Tolvai Renáta

Elmúlt a szerelem? Kállay-Saunders András és Tolvai Renáta úgy állt egymás mellett, mint két idegen

„Nem Reniről szól ez a dal, pusztán azt mondja el, hogy a szerelmünkkel legyünk boldogok” – magyarázta Kállay-Saunders, aki új slágergyanús szerzeményében gyerekekről és családról énekel, de közben esze ágában sincs elkötelezni magát. „Renit sem veszem egyelőre feleségül, hiába vagyunk két éve együtt. Semmit nem változtatna a kapcsolatunkon, ha egybekelnénk” – mondta a 28 éves énekes, aki szerint nem kell gyűrű és papír a boldogsághoz, hiszen az érzelmeken az nem változtat semmit.

A következő híreink is érdekelhetik:
Vastag Tamás

A Dal 2013: második elődöntő

2013. február 10. 11:59.
Tolvai Reni

Tolvai Reni nemet mondott a Playboynak

2012. július 2. 15:45.
Tolvai Renáta az Év Hangja

Tolvai Renáta az Év Hangja

2010. december 18. 11:16.
Kiesett Kállay-Saunders András

Kiesett Kállay-Saunders András

2010. december 4. 10:26.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Mumford & Sons

A 2013-as Grammy-díjkiosztó nagy nyertese a Black Keys, a Mumford & Sons, a Fun. és Gotye volt, míg a nagy ...