Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Felpüffedt egy holttest, mert a tűző napon hagyták
Négy órán keresztül feküdt 35 fokos melegben egy holttest Tard határában, mert a falu háziorvosa nem volt hajlandó kimenni hozzá, és elvégezni a halottvizsgálatot, hiába rimánkodtak neki a rendőrök. A doktor azzal érvelt, hogy az elhunyt egykori betege, ezért komoly problémákat vethet fel, ha ő csinálja meg a halottvizsgálatot. Mire egy másik orvos a helyszínre ért, a holttest a melegtől felpüffedt.
Kategória: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Itthon |
20. Zempléni Fesztivál – 2011.
A 20. Zempléni Fesztivál idén augusztus 12. és 20. között várja a látogatókat, ahol a sokszínű programok között minden korosztály megtalálja a számára kedvező időtöltést. 1992-ben négy településen indította el rendezvényt a Liszt Ferenc Kamarazenekar, ami mára az egész régióra kiterjedt, nagyszabású fesztivállá nőtte ki magát.
Kategória: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kultúra és Zene |
Mégsem lőttek rá a putnoki romákra
Nem lőfegyver okozta azt a két lyukat, amiket a putnoki romák kapuján találtak szerda este – bizonyította be egyértelműen a szakértői vizsgálat. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálta ki, hogy a Borsod – Abaúj – Zemplén megyei település főterén álló romák lakta ház kapujára rálőttek-e szerda este, vagy sem.
Kategória: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Itthon |
Romákra lőttek Putnokon
Két romák lakta ház közös udvarának kapuját lövések lyukasztották ki szerda este 7 óra körül a Borsod-Abaúj –Zemplén megyei Putnokon. A durranásra kiszaladt lakó mellett süvített el az egyik golyó, de nem sérült meg senki. A támadás előtt a településen esett az eső, így a pozdorjából készült kapu megduzzadt és nem lehet eldönteni, hogy golyó hatolt-e át rajta vagy sem. Szakértők vizsgálják ki, hogy mikor és mitől keletkezett a kapun a lyuk.
Kategória: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Itthon |
Hegyalja Fesztivál 2011.
A Hegyalja Fesztiválnak 2011-ben is Tokaj, jobban mondva a Rakamaz Kemping ad otthont. Idén július 13. és 17. között várják a feledhetetlen élmények a fesztiválozókat. A zenére és a bulikra éhes fiatalok már több mint egy évtizede látogatják meg nyaranta a bor fellegvárát, hogy a vakáció idején egy hatalmasat bulizzanak. Természetesen idén is világsztárok koronázzák meg a rendezvényt, de a magyar zenevilág krémje sem hiányozhat.
Kategória: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kultúra és Zene |
Szőlő násza a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokon
A tarcali Gróf Degenfeld Szőlőbirtok idén először rendezi meg a Szőlővirágzás ünnepét és a Szőlő nászát azzal a céllal, hogy ezentúl minden évben mulatsággal köszöntse ezt az időszakot. Amíg a méhek szorgosan dolgoznak, hogy ősszel ismét lehessen szüretelni, addig az emberek mulatozással ütik el az időt.
Kategória: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kultúra és Zene |
Sárospatakon megkezdődött a kilakoltatási hullám
Hétfőn két önkormányzati lakásból kellett kiköltözniük sárospataki lakóknak, a moratórium lejárta miatt. Az első kilakoltatási hullám tíz családot érint, akik összesen 1.000.000 forint hátralékot halmoztak fel. Keddtől kisgyermekes családoknak is el kell hagyni a lakásukat, mivel nem tudják fizetni a bérleti díjat.
Kategória: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Itthon |










