Komárom-Esztergom megye


Oldalszám: 1 / 212

Előzetesben a tanárra pisztolyt szegező diák

pisztoly_0 Előzetesbe került az a 14 éves tatabányai fiú, aki pisztolyt szegezett a tanára homlokához. A diák állítása szerint viccből csinálta az egészet. A 14 éves büntethetőségi korhatár bevezetése óta minden bizonnyal ő a legfiatalabb, akit előzetesbe helyeztek, mivel csak két hete töltötte be a 14. életévét.

Pisztolyt nyomott tanárnője fejéhez egy 14 éves tatabányai diák

pisztolycso Egy 14 éves diák akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, mivel egy pisztolyt nyomott tanárnője homlokához egy tatabányai általános iskolában. A fiú többszöri felszólítás után tette csak le a rozsdás, tár nélküli pisztolyt. A diák a rendőrségnek azt mondta, tudta hogy a fegyver tár nélkül nem működik.

Tartozás miatt elsötétülhet Esztergom

kozvilagitas 131 millió forinttal tartozik Esztergom város önkormányzata a közvilágítást szolgáltató cégnek. November 12-én, szombaton kikapcsolják a közvilágítást a városban és külterületein, ha Esztergom nem rendezi tartozását. Két hét múlva megszűnik a közétkeztetés is, ha másik 26 millió forintos számláját nem egyenlíti ki a város. A polgármester szerdára rendkívüli ülést hívott össze, hogy a költségvetést módosítsák.

Az anyja hagyta az útszélén a 3 éves kislányt?

kislany_0 A nagyszülei jelentkeztek a szerda este Esztergom utcáján hagyott 3 éves Krisztikéért. A nagymama már haza is vihette az unokáját. Az édesanya azóta sem kereste kislányát. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt eljárást indított az ügyben és keresi a gondatlan felnőtteket.

Eltűntek a 3 éves kislány szülei

kislany Egy három év körüli kislány szüleit, rokonait keresik Esztergomban. A kislányt egy pár adta le egy számára idegen lakásban, mondván az utcán találták a gyermeket. Mire a ház lakói értesítették a rendőrséget, addig a pár eltűnt. A kislány magyarul beszél, és csak a keresztnevét tudja megmondani. A gyermeket a tatabányai csecsemőotthonban helyezték el.

10. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál

american_muscle Igazi amerikai életérzés várja a hétvégén a Komáromba látogatókat, ugyanis most rendezik meg a X. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivált. Az augusztus 5-én kezdődő és augusztus 7-ig tartó rendezvényre egész Európából érkeznek amerikai autók és érdeklődők is. A szervezők becslése szerint közel 1.300 jármű és 20.000 látogató vesz részt a nagyszabású rendezvényen, ahol látványos felvonulások, versenyek és koncertek várják az érdeklődőket.

Bábolnai baleset – Meghalt az agysérült kisfiú

baleset_babolna Meghalt szerda reggel a Bábolna mellett, múlt szombat éjjel baleset következtében súlyos agysérülést szenvedett belga kisfiú – közölte a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos-igazgatója, Oláh Attila. Hétfőn úgy nyilatkoztak a szakemberek, hogy a kisfiú állapota  feltehetően visszafordíthatatlan.

Földrengés volt Oroszlányban

foldrenges_1 Hétfő reggel, 8 óra 6 perckor földrengés rázta meg Oroszlány környékét. A 3,7-es erősségű rengést Budapesten is lehetett érzékelni – közölte az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet Szeizmológiai Főosztálya. Részletesebb tájékoztatás csak később várható, egyelőre káreseményekről nincs tudomás, csak a rengés tényét jelentették be többen.

Leállt a tömegközlekedés Esztergomban

vertes-volan A Vértes Volán július 4-én leállítja a helyi közlekedést Esztergomban, mivel az önkormányzat már 112 millió forinttal tartozik a busztársaságnak. Az adósságot 3 év alatt halmozta fel az önkormányzat. A Vértes Volán döntése nyomán 200 helyi járat szűnik meg. A városon belüli közlekedést helyközi buszokkal biztosítja a társaság.

IX. Országos Pékfesztivál

pekfesztival_kep A hagyománnyá vált időutazás jegyében megrendezésre kerülő Országos Pékfesztivál idén immár 9. alkalommal várja az érdeklődőket. 2011. július 2-án a Monostori Erőd ad otthont a fesztiválnak. A rendezvény igazi családi kikapcsolódást ígér, hiszen a sütőiparosok, hagyományos magyar élelmiszergyártók, kézművesek, céhműhelyek különböző bemutatókkal, kiállításokkal, gyermekprogramokkal, valamint színpadi produkciókkal és koncertekkel várják az érdeklődőket.


Oldalszám: 1 / 212