2012. június 27. 12:46.

Kefír négy másik csapattal a hétvégi Retro fesztivál fellépője lett volna a Sláger Teraszon, amely a Vizoviczki László nevével fémjelzett diszkóbirodalomhoz tartozik. Ám a fellépés elmaradt, a helyet pedig a rendőrségi razzia után bezárták.

Kefír tudta, hogy a Sláger Terasz zenei körökben negatív véleménnyel bír, így a szórakozóhellyel úgy kötötte meg a szerződését, hogy a fellépés előtt megkapja a jussát. Ám minden elővigyázatosság ellenére pénz nélkül maradt az énekes.

„A szerződésbe direkt belefoglaltuk, hogy előre kérjük a fellépti díjat. Amikor éjjel egy órakor megérkeztünk, azt mondták, hogy nincs pénz, és nem is lesz. Vagy megvárjuk a holnapot a kifizetéssel, vagy más időpontot választunk a koncertre. Nem értettük, hogyan nincs pénz a kasszában egy érvényes szerződésre, amikor az ezerforintos belépővel számoló helyiség telis-tele van vendéggel. Félvállról kezeltek minket, órákig kerestük a felelőst, aki egyszerűen csak megrántotta a vállát, és közölte, hogy vis maior van. Vagy fellépünk, vagy nem, őket ez nem érdekli. Már akkor láttuk a rendőröket, de ez a szórakozókat egyáltalán nem zavarta, ők azért jöttek, hogy a zenénkre mulassanak. 14 éves pályafutásunk alatt ilyen helyzetbe még sohasem kerültünk, ilyen csúnyán még nem vertek át! Aznap este több vidéki szórakozóhelyen is felléphettünk volna, mégis a fővárost választottuk” – mondta Kefír.

Kefír

Kefír

Úgy tudni, hogy az Emergency House már meg sem jelent a szórakozóhelyen, a Bestiák együttes késéssel, de fellépett, ők és másik két csapat másnap kapta meg a fizetését.

A hétvégi razzia – melyről korábban beszámoltunk –  a Sláger Teraszt is érintette és a hatóság emberei – a rendőrség, a katasztrófavédelem, az adóhatóság, a bevándorlási hivatal, a tisztiorvosi szolgálat és a munkaügyi hivatal – az ellenőrzés során úgy döntöttek, hogy bezáratják a helyet.

A Blikk kérdésére, hogy miért csak három együttes lépett fel a meghirdetett öt helyett a Retro fesztiválon, a következőt válaszolta Kapitány Nóra menedzser: „Valóban három együttes lépett fel. A V-Techtől türelmet kértünk, hogy rendezni tudjuk az anyagiakat, mivel egy ellenőrzés zajlott, és kollégáim a hivatalos szervekkel voltak elfoglalva. Az együttes nem állt addig színpadra, valamint mivel késtek is, kicsúsztunk az időből. Természetesen őket kárpótoljuk egy fellépéssel. Az Emergency House egy számmal állt volna színpadra, és mivel ebben az időben zajlott pont az ellenőrzés, én egyeztettem telefonon a menedzserükkel, hogy ne induljanak el, mivel nem tudjuk garantálni a fellépésüket.”

A következő híreink is érdekelhetik:
Zimány Linda

Botránykönyv Zimány Lindáról

2012. május 16. 13:32.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Malek Miklós

Malek Miklós nősülésre adta a fejét. Az X-Faktor legfiatalabb mentora nemrég megkérte lengyel barátnője kezét, aki természetesen igent mondott. Malek ...