2012. február 14. 12:02.

gereb-agnes KDNP-s képviselők a köztársasági elnökhöz fordultak Geréb Ágnes miatt. A kereszténydemokrata politikusok azt szeretnék elérni, hogy Schmitt Pál elnöki kegyelemben részesítse a jogerősen elítélt szülész-nőgyógyászt. A képviselők nem kérdőjelezik meg a bírósági döntést, de eltúlzottan szigorúnak vélik azt.

Michl József, Tarnai Richárd és Bús Balázs KDNP-s képviselők levélben fordultak a köztársasági elnökhöz Geréb Ágnes ügyében. A politikusok szerint a bírósági ítélet túl szigorú, hiszen a szülész-nőgyógyász az előzetes letartóztatásban eltöltött hosszú idővel már megbűnhődött az általa elkövetett hibákért.

A képviselők emberségből fordultak a köztársasági elnökhöz, céljuk a kegyelmi kérvény támogatása volt. Emellett természetesen fontosnak tartják, hogy Magyarországon minél több gyermek szülessen, így az emberi élet védelme mindenek feletti – nyilatkozta az egyik levélíró, Michl József.

A Fővárosi Ítélőtábla pénteken másodfokon jogerősen két év letöltendő fogházbüntetést szabott ki Geréb Ágnesre, továbbá 10 évre eltiltotta hivatása gyakorlásától. A szülész-nőgyógyász leghamarabb több mint egy év után szabadulhatna feltételesen. Az ítélet kihirdetése után Geréb Ágnes ügyvédje bejelentette, hogy kegyelmet kérnek a köztársasági elnöktől.

A következő híreink is érdekelhetik:
2 évre ítélték Geréb Ágnest

2 évre ítélték Geréb Ágnest

2011. március 24. 15:51.
Geréb Ágnest kiengedték

Geréb Ágnest kiengedték

2010. december 21. 13:30.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3285 w=120 h=240 float=left]Az éhségmenetben résztvevők Miskolcról kiindulva kétszáz kilométert gyalogoltak, és hétfőn délután érkeztek a Parlament elé. Az ...