2011. március 20. 9:43.

ftc-noi-kezilabda Szombaton a Népligetben vívta a Ferencváros női kézilabda csapata a KEK negyeddöntőjének visszavágóját. A budapesti zöld-fehérek a francia Toulon csapatát fogadták, ráadásul igazán jó előjelekkel, hiszen az odavágón mindössze egyetlen góllal nyertek a franciák, ami messze nem tűnt ledolgozhatatlan hátránynak. Olyannyira nem is volt az, hogy végül a Fradi kiütötte a Toulont, és simán jutott az elődöntőbe.

Az FTC esélyeshez méltón kezdte a mérkőzést, gyors játékosainak vezérletével már a 6. percben négygólos előnyre tett szert. Az első félidőben főként Szucsánszki és Zácsik volt elemében (végül mindkét játékos 9-9 gólig jutott), a franciák pedig továbbra is tehetetlenek voltak a Fradi gyors, lendületes támadásaival szemben. A zöld-fehérek gyakorlatilag 30 perc alatt el is intézték a továbbjutás kérdését, a második játékrészre már csak a különbség mértéke volt kérdéses. Végül a Ferencváros – öttel megtoldva a félidőben meglevő 6 gólos előnyt – 37-26 arányban múlta felül a franciákat, és bejutott a KEK elődöntőjébe.
Az elődöntőbeli ellenfél kilétére a keddi sorsolást követően derül majd fény.

A következő híreink is érdekelhetik:
Fradi pálya

Kiárusítják a Fradi-pályát

2013. március 5. 14:55.
KEK-döntőben a Fradi

KEK-döntőben a Fradi

2011. április 18. 9:29.
Kikapott az Újpest és a Fradi is

Kikapott az Újpest és a Fradi is

2011. április 15. 22:11.
Fradi csatár lett az év sportolója

Fradi csatár lett az év sportolója

2011. január 30. 18:06.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1042 w=320 h=80 float=left]A 3 olimpiai, 18 világbajnoki, valamint 11 Európa-bajnoki aranyéremmel büszkélkedő kajakos, Janics Natasa nem indul a ...