2011. november 7. 15:00.

west-balkan A West Balkán januári, három halálos áldozatot követelő tragédiája miatt kedden négyen állnak bíróság elé. A hatósági vizsgálatok során kiderült, hogy a szórakozóhelyen tartott rendezvény szervezői lényegében az összes szabályt figyelmen kívül hagyták. A Fővárosi Főügyészség K. Tamást, Cs. József Imrét és H. István Ferencet halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolja.

Sz. Győző az ügy elsőrendű vádlottja, aki a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetője is egyben. Sz. Győző adta bérbe a szórakozóhelyet K.Tamásnak és Cs. Józsefnek, a tragikus véget ért rendezvény, a Noise Night Life szervezőinek.

Minden vádlott szabadlábon védekezhet annak ellenére, hogy az ügyészség letöltendő szabadságvesztést indítványozott valamennyiükkel szemben.

Január 15-én több ezer fiatal ment szórakozni a West Balkánba. A helyen korábban is voltak nagyobb rendezvények, de nem akkora tömeggel, mint a Noise Night Life által szervezett elektronikus zenei partin. Két héttel a tragédia előtt Terézváros jegyzője visszavonta a szórakozóhely engedélyét, de ezen kívül is szinte az összes létező szabályt megszegték a szervezők.

A három halálos áldozatot követelő tragédia után a hatóságok országszerte szigorú ellenőrzéseket folytattak, aminek eredményeként számos mulató bezárt.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2627 w=320 h=80 float=left]Mentősök egész hada várta azt az egyiptomi gépet, ami vasárnap éjjel hazaszállíthatta volna Hurghadából a balesetet ...