2012. november 13. 16:52.

A rendőrség egy 25 éves férfit gyanúsít azzal, hogy november 11-én veszekedés után megölte a saját anyját, majd nevelőapjával is végezni akart.

November 11-én kora este érkezett a bejelentés a hatóságokhoz, miszerint egy pesterzsébeti háznál összeszólalkozás és dulakodás történt. A kiérkező rendőrök két sebesült férfit találtak, majd a helyszín tüzetes átvizsgálása után egy 51 éves nő holttestére bukkantak. A rendőrség november 12-én elfogta a feltételezett elkövetőt, aki a megölt nő fia, H. Levente. A férfi először tagadta, majd beismerte a tettét. Úgy tudni, hogy anya és fia között rendszeresek voltak a viták, amiért a fiú az asszony új férjét okolta.

A gyanú szerint a fiú november 11-én összeveszett anyjával a 20. kerületi házukban, majd dühében leütötte az asszonyt, aki elveszítette az eszméletét. Levente ekkor felhívta feleségét, akivel az élettelen testet az udvarra cipelték és letakarták, majd a házban lévő vérnyomokat megpróbálták eltüntetni. A fiú az elkövetett bűncselekményért nevelőapját okolta, így azzal a szándékkal várta haza, hogy végez vele is.

késelés

A fia ölte meg a pesterzsébeti nőt

Mikor E. Arthúr hazaért, a fiú konyhakéssel támadt rá és úgy megsebesítette, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A dulakodás közben Levente is megsérült. A nevelőapának sikerült az utcára menekülnie, ahol egy járókelő látta a történteket és értesítette a rendőrséget.

A 25 éves férfi tettét azzal indokolta, hogy az anyját a második férje befolyásolta, aminek következtében érzelmileg eltávolodott tőle.

A Bors információi szerint Leventének más oka is lehetett a gyilkosságra, ugyanis tudomására jutott, hogy tehetős édesanyja megváltoztatta a végrendeletét, amelyben őt kisemmizte.

A következő híreink is érdekelhetik:
domonyvölgyi gyilkos fantomkép

Korábban is ölt az egyetemi gyilkos?

2012. szeptember 27. 12:05.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Patai Mihály

Beváltotta ígéretét Patai Mihály és lemondott, miután a parlament november 12-én százmilliárdos adóemelést szavazott meg.A Magyar Bankszövetség elnökének lépése nem ...