2013. március 11. 16:06.

Komár László élete során 30.000.000 forintot költött Ausztráliában élő fiára, így őt kizárta a végrendeletéből.

A 2012 októberében rákban elhunyt táncdalénekes kizárta második házasságából született fiát örökségéből, ám eddig senki nem értette, hogy a ma 31 éves gyermek miért lett kisemmizve.

Mint kiderült, Komár László már egy egész vagyont költött fiára, Balázsra. 1998-ban az énekes legjobbat akarva gyerekének – konkrétan azt, hogy külföldön próbáljon szerencsét – beíratta a melbourne-i vendéglátó-ipari szakközépiskolába, és előre kifizette a szállását és az ellátását. A rock and roll-sztár évente legalább 2.500.000 forintot költött gyermeke külföldi tanulmányaira (a főiskolát is ő finanszírozta) és tartózkodására.

Komár László

30 milliót költött a fiára Komár

Komár listát vezetett Balázsnak küldött pénzről, sőt minden bizonylatot megőrzött, így pontosan tudta, hogy több mint 30.000.000 forintot utalt Ausztráliába az elmúlt évek alatt. Az énekes azt sosem titkolta, hogy egy vagyont költ a fiára, sőt büszke volt rá, hogy bőkezűen támogathatja, így némiképp lelkiismerete is nyugodt volt, hiszen valamelyest jóvátehette azt, amit korábban apaként elmulasztott.

Mindennek tükrében érthetővé válik, hogy a súlyos betegséggel küzdő énekes miért érezte úgy, hogy fia kötelesrész iránti igényét teljes egészében kielégítette. „Nagykorú fiam kötelesrész iránti igényét életében teljes egészében kielégítettem, így kötelesrész iránti igénye a hagyatékommal szemben nem lehet. Ez az én végrendeletem. Kérem a hátramaradottakat, tartsák tiszteletben” – derült ki Komár László televízióban felolvasott végrendeletéből, mely szerint a teljes jogú örökös özvegye, Krisztina.

A következő híreink is érdekelhetik:
Komár László

Meghalt Komár László

2012. október 17. 9:21.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Klapka

Thaiföldre vitte nyaralni az alkalmazottjait Klapka György. Az üzletember beosztottjai lassan a fél világot bejárják nagylelkű munkaadójuknak hála - írja ...