2010. augusztus 9. 20:35.

budapest_0 A világ legnagyobb felbontású körpanorámás fényképe készült el Budapestről. A 6 fős csapat hónapokon át dolgozott a képpel, mire elkészült. Többszöri nekifutásra sikerült elkészíteni a képet, és az utómunkálatok is rengeteg időt és energiát vettek igénybe. Azonban a végeredmény magáért beszél.

A 71,3 milliárd pixeles kép a Guinness-rekordok könyvébe is be fog kerülni. Az egyedülálló képet a 12. kerületi Erzsébet – kilátóról fényképezte a 360 World nevű csapat. A team vezetője elmondta, hogy „csak” a fényképezés három és fél órát vett igénybe, az utómunkálatok pedig két hónapig tartottak. Egy szuperszámítógépnek is órákba telt a kép betöltése. A könnyebb kezelhetőség miatt három részre bontották a képet, de az egyesítés 55 órába telt a gépnek.

A nyomtatás sem volt egyszerű: 2 órás mutatvány volt egy nagy teljesítményű nyomtatónak, hogy a 15 méteres óriásplakátot kinyomtassa.

Az Erzsébet – kilátó átadásának százéves érfordulója alkalmából rendezett szeptemberi ünnepségen az óriásplakát is látható lesz.
A csapat a jövőben sem fog tétlenkedni, ugyanis eltökélt szándékuk, hogy még az idén hasonló felbontású körpanorámás képet készítsenek Európa kulturális fővárosáról, Pécsről is.

/Forrás: MTI/

A következő híreink is érdekelhetik:
Újra megdőlt a pi-rekord

Újra megdőlt a pi-rekord

2011. október 20. 0:28.
Rekord méretűre növekedett az ózonlyuk

Rekord méretűre növekedett az ózonlyuk

2011. március 28. 11:44.
Rekord a Kutatók Éjszakáján

Rekord a Kutatók Éjszakáján

2010. szeptember 28. 8:42.
A Csili 90 éve

A Csili 90 éve

2010. július 2. 18:01.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=271 w=100 h=240 float=left]Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között beiktatták a Magyar Köztársaság új elnökét. A ceremóniára - melyre hozzávetőleg ...