2012. február 14. 12:27.

rendor A Szegedi Ítélőtábla másfél éves börtönbüntetést szabott ki arra a Bács-Kiskun megyei rendőrre, aki harmincezer forintos kenőpénzt tett zsebre egy közúti ellenőrzés alkalmával. A rendőr hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettét követte el, de bűnösségét tagadta.

A 36 éves Haskó Sándor 2009. szeptember 10-én Kisszálláson volt szolgálatban az 55-ös úton. Az esti órákban állított meg egy Szeged irányába közlekedő kisteherautót, mert nem égett az egyik tompított fényszórója, valamint a sofőr vezetés közben telefonált. Az ellenőrzés során derült ki, hogy a gépjárműben nem volt sem egészségügyi doboz, sem izzókészlet, és a menetlevelet sem szabályosan vezették.

A rendőr felajánlotta, hogy harmincezer forintért cserébe nem jelenti fel az egyetemista sofőrt, aki egyébként akár százezer forintos bírságot is kaphatna. A vezetőnél azonban nem volt ennyi pénz, ezért a rendőr azt javasolta, hogy menjen haza a kért összegért, addig pedig biztosítékként hagyja nála az iratait. A sofőr úgy tett mint aki elfogadja a feltételeket, odaadta iratait, és elindult haza a pénzért. Hazaérve azonban értesítette a rendőrséget, és már egy megszervezett akció résztvevőjeként ment vissza a pénzt követelő rendőrhöz, akit a helyszínen elfogtak.

A vádlott a teljes eljárás alatt tagadta bűnösségét.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3286 w=120 h=240 float=left]KDNP-s képviselők a köztársasági elnökhöz fordultak Geréb Ágnes miatt. A kereszténydemokrata politikusok azt szeretnék elérni, hogy ...