2012. október 8. 17:14.

Kozsó és szerelme minden módszert kipróbált már a gyermekáldás reményében, a gólya mégis messze elkerüli őket.

A Szomorú Szamuráj és párja hiába szeretne babát, Keirának nem sikerül teherbe esni, pedig a hőmérőzéstől kezdve mindennel próbálkoznak.

„Rendületlenül törünk előre, de eddig még nem volt szerencsénk, ezért már úgy vagyunk vele, hogy amikor Isten akarja, akkor úgyis jönni fog. Nagyon szeretnénk, rajta vagyunk, mindig izgalommal telik el az a pár hét, amikor reménykedhetünk, hogy talán sikerült. A hőmérőzéstől kezdve minden módszert kipróbáltunk, amit lehet, naprakészek vagyunk a témában, főként Keira, mert ez női dolog” – számolt be a gyerekprojektről Kozsó.

Kozsó

Kozsóék rendületlenül dolgoznak a babán

Az Ámokfutók frontembere most életmódváltáson töri a fejét, hátha úgy sikerülne összehozniuk a babát. Kozsó tavaly agyvérzést kapott, mégsem vett vissza a munkatempójából: az Ámokfutókkal koncertezik, amerikai karrierjét építi és mellette még producerként is tevékenykedik.

„Végképp le kéne lassítanom az egészségem érdekében. Felelőtlenség ennyit éjszakázni, több ezer kilométert vezetni, pihenés nélkül dolgozni. Kellene egy kis szünet, nehogy megint valami tragédia legyen az életemben. A kedvesem naponta kérlel: bébi, egy icipicit lazulj, egy kicsit foglalkozzunk egymással, de képtelen vagyok kikapcsolni. Keira már mindent kitalál, hogy elraboljon engem ebből a pörgő gépezetből, de nincs egyszerű dolga. Nem vagyok fáradékony, nem érzem a határokat. Volt néhány kapcsolatom, de olyan nő még nem volt, akinek a kedvéért változtattam volna az életemen. Keira az egyetlen, aki jelent annyit számomra, hogy megfogadjam, amit kér” – tárta fel lelke legmélyebb titkát Kozsó.

A következő híreink is érdekelhetik:
Kozso

Az X-faktorról álmodozik Kozso

2013. február 4. 14:58.
Kozso

Kozso bepereli Lady Gagát

2012. október 18. 10:03.
Kozsó

Nagy bajban van Kozsó

2012. június 19. 16:21.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Mila Kunis

Az amerikai Esquire magazin a bombázó Mila Kunist választotta meg a világ legerotikusabb nőjének 2012-ben. Az Ukrajnából Amerikába bevándorolt színésznő ...