2012. december 3. 15:16.

Állatvédők szerint novemberben öt kutyát ölt meg a golopi polgármester. Kiss Lajos korábban már elismerte, hogy október végén nyíllal végzett egy ebbel – írja a Bors.

Az állatvédők ismét feljelentették Kiss Lajost, Golop polgármesterét. A Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnöke szerint Kiss november utolsó hetében öt kutyát mészárult le a 600 fős településen – írja a Bors.

A lapnak sok falubéli azt mondta: bár már elegük van a polgármester kegyetlenkedéseiből, inkább csöndben maradnak, nehogy ellehetetlenítse a helyzetüket, ugyanis Golopon a közmunka az egyetlen pénzkereseti lehetőség. Egyesek azonban elárulták, a település vezetője éjjel-nappal egy 9 milliméteres pisztollyal járkál és lövöldözi az utcán az ártatlan kutyákat.

Két vérengzésnek nemcsak felnőttek, hanem gyerekek is szemtanúi voltak. Az egyik gyerek apja nyilatkozott is a Borsnak: „Óvodába vittem a négyéves kislányomat. Az óvoda melletti templomkertben a polgármester egy kutya felett állt, és két lövést eresztett belé. Szegény állat azonnal elpusztult. A kislányomat nagyon felzaklatta az eset, ez a gyilkolászás még egy felnőtt embernek is felkavaró látvány, nemhogy egy gyereknek” – mondta Szegedi István.

kutya

Egy ovis szeme láttára lőtt le egy kutyát Golop polgármestere

„A polgármester két lövéssel végzett a kutyával. Szerintem Kiss élvezi az állatok lelövését, más magyarázatot nem találok a tetteire. Újságkihordóként eléggé sok kutyával találkozom, de engem még egy sem támadott meg soha” – mondta Bártfai Györgyné újságkihordó, aki azt látta, ahogy a polgármester egy idős asszony kutyáját mészárolja le.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy eljárást indítottak Golopon állatkínzás miatt.

Kiss Lajost nem volt hajlandó nyilatkozni a témában.

Október végén már indult hasonló ügyben eljárás a település vezetője ellen, aki akkor lenyilazott egy kutyát, elmondása szerint azért, mert az állat a közmunkásokra támadt, és nem maradt más választása. Továbbá Kisst januárban egy 18 éves fiú is feljelentette, mert a polgármester megverte őt a szilveszteri mulatságon.

A következő híreink is érdekelhetik:
Gyöngyöspata polgármestere lemondott

Gyöngyöspata polgármestere lemondott

2011. április 20. 11:31.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Télapó

Nem rénszarvasokkal ugyan, de megérkezett Joulupukki, a finn Mikulás. A Télapó azért jött ilyen korán, hogy minél több gyereket meg ...