2011. július 25. 11:09.

zte-dvsc A hétvégén lejátszották a hazai első osztályú labdarúgó bajnokság második fordulóját. Ezúttal már a bajnoki címvédő Videoton is bemutatkozott, méghozzá nem is akárhogy. A fővárosi csapatok továbbra is gyengélkednek, két fordulót követően továbbra is nyeretlen az Újpest, a Fradi és a Vasas is. Ezzel szemben repülőrajtot vett az újonc Pécs, a Pápa, a Győr és a Debrecen is.

A 2. forduló rangadóját egyértelműen Székesfehérvárott rendezték, ahol a tavalyi bajnok és ezüstérmes csapott össze. A hétközi kupafordulóban a Videoton búcsúzott a nemzetközi porondtól, míg a Paks bravúros győzelemmel jutott tovább. Az azonban már a Sturm Graz elleni meccsen is jól látszott, hogy a Vidi támadójátéka igen erős, kérdéses, hogy melyik magyar gárda tud majd hatékonyan védekezni ellenük. Ez most a Paksnak nem sikerült, egy igen jó iramú találkozón kiütéses győzelmet arattak a székesfehérváriak.

Az Újpest története egyik legpocsékabb kezdésén van túl, hiszen két fordulót követően nulla ponttal állnak és még gólt sem tudtak szerezni. Sokkal nem jobb az összkép Angyalföldön sem, hiszen a vasas is két zakót kapott eddig, és igaz, hogy ők lőttek gólokat, de kaptak is rendesen.
Úgy tűnik a Ferencvárost is túlértékelték az idény előtt, hiszen hamar kipottyantak az Európa-Ligából, és a bajnokságban sem tudtak eddig nyerni. A két döntetlennél is elkeserítőbb a zöld-fehér hívek számára a csapat ötlettelen, gyenge játéka.

Vannak azonban üde színfoltjai is a hazai pontvadászatnak. Ilyen az újonc Pécs, amely mindkét eddigi mérkőzését nyerve százszázalékos. Szintén hibátlan a Győr, a még gólt sem kapó Pápa, és a rendkívül jó játékot produkáló Debrecen is, amely ismét esélyesnek tűnik a bajnoki címre is.

Két forduló után elhamarkodott lenne jóslatokba bocsátkozni, de igen valószínű, hogy idén ismét Vidi – Debrecen párharc lesz a bajnoki címért, míg a Fradi esetleges újabb dobogós helyezése meglepetés lenne.

NBI 2. forduló:

  • ZTE – Debrecen: 0-2
  • Vasas – Pécs: 1-2
  • Haladás – Honvéd: 2-4
  • Pápa – Siófok: 2-0
  • ETO – Újpest: 1-0
  • Videoton – Paks: 4-0
  • Ferencváros – DVTK: 1-1
  • KecskemétKaposvár: 4-0

A következő híreink is érdekelhetik:
Labdarúgó NB1: Vergődő pesti csapatok

Labdarúgó NB1: Vergődő pesti csapatok

2011. augusztus 8. 11:25.
NB1 – az első “tavaszi” forduló

NB1 – az első “tavaszi” forduló

2010. november 28. 23:23.
Labdarúgó NB I – 13. forduló

Labdarúgó NB I – 13. forduló

2010. november 7. 11:52.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1949 w=320 h=80 float=left]393 esetben indított nyomozást a rendőrség a mozgáskorlátozott személyeknek kiadott parkolási igazolványokkal való visszaélés miatt 2011. ...