2012. február 3. 10:16.

malev Február 3-án, pénteken reggel 6 órától nem szállnak fel a Malév járatai – jelentette be a társaság. Jelenleg a bejövő gépeket várják. Az utasok az ügyfélszolgálaton kapnak tájékoztatást arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra.

Az igazgatóság úgy döntött, hogy a kár minimalizálása érdekében elrendeli a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. Ennek értelmében február 3-án, reggel 6 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után a földön maradtak a Malév repülőgépei.

A légitársaság vezérigazgatója, Limburger Lóránt elmondta, hogy bekövetkezett, amitől a legjobban féltek. Bár reménykedtek az üzemeltetés folytatásában, és az utasok bizalma is töretlen volt, mégis az utóbbi napokban a bizonytalan hírek hatására a szolgáltató partnerek bizalma megingott és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. A pénzkiáramlás annyira felgyorsult, hogy a Malév helyzete tarthatatlan lett. Az EU elmarasztaló határozata miatt nincs lehetőség a továbbiakban az anyagi források biztosítására, így a vezetőség kénytelen volt elrendelni a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését.

A Malév utasait az ügyfélszolgálat munkatársai tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra. A belföldről hívható 06 40 21 21 21-es szám folyamatosan foglaltat jelez és a légitársaság honlapján is csak a reggel kiadott közlemény olvasható, más funkció nem érhető el.

A következő híreink is érdekelhetik:
Van élet a Malév után

Van élet a Malév után

2012. február 6. 10:32.
Csődvédelem alatt a Malév

Csődvédelem alatt a Malév

2012. február 2. 12:51.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3227 w=320 h=80 float=left]A BKV szembemegy a kormánnyal, ugyanis a vállalatnál nem lesz bérkompenzáció és minimálbér-emelés – értesült a ...