2013. február 5. 7:39.

Az Európai Unió országaiban mintegy 380, Európán kívül pedig további 300 mérkőzést bundázott meg egy nemzetközi bűnszervezet. Hazánkban 50 embert gyanúsítottak meg 33 labdarúgó-mérkőzés eredményének manipulálásával.

A nemzetközi bundabotrány kapcsán világbajnoki és Eb-selejtezőket, valamint Bajnokok Ligája-meccseket is manipuláltak, és az ezzel kapcsolatos fogadási csalások összesen 8.000.000 eurónyi (nagyjából 2,3 milliárd forint) hasznot hoztak a csalóknak.

A nemzetközi nyomozás során, melyben az Europol mellett magyar, német, finn, szlovén és osztrák nyomozók vettek részt, 15 országban összesen 425 korrupt játékost, játékvezetőt és egyéb tisztségviselőt azonosítottak, csaknem 380 európai és további 300 Európán kívüli mérkőzés megbundázását tárták fel. Ám vélhetően ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis a hatóságok csak olyan esetekről számolhatnak be, amelyekben bebizonyosodott a csalás. Az ügy szálai egy szingapúri bűnszervezethez vezettek.

foci

Ötven gyanúsított Magyarországon 33 meccsel kapcsolatban

Németh Baján, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója február 4-én elmondta, hogy Magyarországon egy időben 12 helyen tartottak házkutatást, amelynek keretében 320.000 eurót foglaltak le, 3 játékost és 4 játékvezetőt vettek őrizetbe. A nyomozás jelen állása szerint hazánkban 33 mérkőzést manipuláltak, és 50 embert gyanúsítanak a bundaüggyel összefüggésben.

A bűnszervezet magyar tagjai 2010-ben csatlakoztak a hálózathoz, részt vettek a fogadások, az utazás megszervezésében és a kenőpénz átadásában, majd mindenről beszámoltak a szervezet vezetésének.

A magyar hatóságok február 22-ig hosszabbították meg a nyomozást.

A következő híreink is érdekelhetik:
Kassai Viktor

Kassai nem vezet több meccset az Eb-n

2012. június 20. 18:57.
életszínvonal

Legalább 84.000 kell a megélhetéshez

2012. június 6. 14:14.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Balzsay Károly

Balzsay szögre akasztja a kesztyűt és befejezi profi pályafutását – jelentette be a bokszoló február 4-i sajtótájékoztatóján.Balzsay Károly visszavonulásában szerepet ...