2012. március 20. 15:43.

borton Még hatályba sem lépett az új szabálysértési törvény, máris módosítanak rajta. A kormány döntése értelmében mégsem lesz tilos a kukázás, de súlyos büntetést kell fizetnie annak, aki tilos helyen fürdik és a visszaeső szabálytalankodók is mélyen a zsebükbe nyúlhatnak, mert akár háromszoros bírsággal is sújthatják őket.

A 2011 decemberében elfogadott szabálysértési törvény majd csak április 15-én lép hatályba, ám a kormány máris módosításokat eszközölne benne. Mint mondják, csak technikai eredetű javítgatásokra kerülne sor, ám aki jobban megnézi a törvényt az láthatja, hogy számos olyan pont is bekerülne, amit a tavalyi feszített tempójú jogalkotás során kifelejtettek.

Az autósoknak komoly érvágást jelenthet, hogy dupla helyszíni bírságot fizethet az, aki fél éven belül másodszor is olyan szabálysértést követ el, amelyre a kormány rendelete kötelező összegű büntetést ír elő. Az összeg megtriplázható harmadik vagy további visszaesés esetén.

Újdonság, hogy a közterület-felügyelő, a természetvédelmi őr vagy a halőr helyszíni bírságot szabhat ki, ha valakit rajtakap, hogy tiltott helyen fürdik. Az eredeti törvénnyel ellentétben viszont nem lesz szabálysértés a kukázás.

Külön szabálysértés lenne a “jogosulatlan címhasználat”. A “polgári védelmi kötelezettség megsértése” is szabálysértésnek minősülne, erről az esetről például akkor beszélhetünk, ha valaki nem vesz részt az árvízi védekezésben annak ellenére, hogy korábban kijelölték a feladatra. “Honvédelmi kötelezettség megszegése” néven szabálysértés lenne az, ha valaki elmulasztja megadni egy esetleges sorozáshoz szükséges adatait a Honvédségnek.

A korábbi törvénytervezettel ellentétben teljesen mást jelenthet mostantól az “élelmiszer minőségének megrontása” szabálysértés. Ez a paragrafus eredetileg a nem megfelelő minőségű élelmiszer forgalomba hozását büntette volna, most azonban inkább az engedély nélküli előállításra és forgalmazásra vonatkozna.

A hatóságok az új szabálysértési törvény értelmében széles körben alkalmazhatják büntetésként a közérdekű munkát. Persze csak arra az elkövetőre lehet közérdekű munkát kiszabni, aki fizetés vagy elzárás helyett ezt választja.

A következő híreink is érdekelhetik:
Szigorodik a szabálysértési törvény

Szigorodik a szabálysértési törvény

2011. november 4. 14:25.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=3418 w=320 h=80 float=left]Minősíthetetlenül viselkedett Éden Peti a Viasat3 valóságshow-jában, az Éden Hotelben. A 19 éves, félrészeg fiú csúnyán ...