2012. április 17. 21:45.

Nyáron új valóságshow-t indít az RTL Klub, Házasodna a gazda címmel. A nemzetközi tévés formátum már sok országot meghódított. A műsorvezetője Lilu lesz.

A Farmer wants a wife című reality magyar változata falusi levegőt még nem szagolt városi nő és ízig-vérig tanyasi férfi kibontakozó szerelmét mutatja be. Az első rész 2012 nyár elején kerül az RTL Klub képernyőjére, majd kis szünettel ősszel folytatódik.

A csatorna vidéken élő, önálló egzisztenciával rendelkező, földből, állattartásból élő férfiakat keres – mondta Hermann Péter, az RTL Klub kreatív producere. A jelentkezőkből 8-10 urat kiválaszt majd az RTL Klub, akik nyár elején bemutatkoznak a nézőknek, utána pedig olyan városi hölgyek jelentkezését várják, akiknek megtetszett valamelyik férfi. Ennek alapján ősszel 4-5 szerelmi történet kibontakozását követhetik figyelemmel a tévézők.

Lilu

Lilu fogja vezetni az RTL Klub új realityjét

A Házasodna a gazda című valóságshow más lesz, mint a szokásos reality, hiszen itt nem kell versengeni, őszinte érzelmek alakulnak ki és nem celebek kerülnek képernyőre, hanem olyan emberek lesznek a főszereplők, akik nem szoktak tévében szerepelni.

A műsort Belgiumban, Norvégiában, Lengyelországban, Németországban és Ausztriában nagyon szerették a nézők

A magyar változatot Lilu fogja vezetni.

A következő híreink is érdekelhetik:
Lilu

Október 31-én indul a Házasodna a gazda

2012. október 29. 19:38.
Valóságshow-t kaphat a Viszkis?

Valóságshow-t kaphat a Viszkis?

2012. február 9. 11:34.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
VV Attila

VV Attila visszatér a Való Világ villájába, méghozzá 11 emberrel, akiket a közösségi oldalán toboroz össze. A Való Világ 5 ...