2012. december 3. 10:32.

Egy magyar sorozatgyilkos szúrhatta agyon azt a magyar férfit, akinek holttestét a thaiföldi dzsungelben találták meg november 30-án – írja a Blikk.

Az információk szerint R. Péter holttestét november 30-án egy műanyagzsákban találták meg, egy thaiföldi gumiültetvényen, valahol a dzsungelben. Az áldozatot brutálisan megkínozták: testén öt késszúrást, fején több más sérülést találtak. A holttest egy hete egy tóban feküdt és oszlásnak indult, ezért arc alapján már nem, csak DNS-vizsgálattal lehetett azonosítani.

Németh Gábornak R. Péter már nem az első áldozata volt, ugyanis a férfi 6 itthoni elfogatóparancs és 8 év börtön elől álnéven szökött Thaiföldre. A Blikk Chikó Ferencre hivatkozva írja ezt, aki több mint 16 évig vezette a BRFK életvédelmi osztályát, nyugdíj után nemzetközi nyomozó irodájával több külföldre menekült tettest fogott el, egy éve pedig Németh nyomában volt.

N. Gábor

Németh Gábor ölhette meg R. Pétert

A férfi ölhette meg a tavaly februárban a Koh Samuin eltűnt Csápai László gazdag vállalkozót is.

„Csápai László, a gazdag vállalkozó tavaly februárban tűnt el a Cosa-Moj sziget repteréről Németh Gábor társaságában. A család és az ügyvédi iroda kért fel, hogy derítsem ki, mi történt az eltűnt vállalkozóval. Sikerült a kinti hatóságokkal elintéznem, hogy kihallgathassam Németh Gábort, akit itthon hatszorosan köröztek, és éppen nyolc év börtönre ítélték, amikor megszökött Magyarországról. Izraeli állampolgárként, David Mose névre kiállított útlevéllel telepedett le Thaiföldön, ám a fotója alapján kint bebizonyítottam, hogy ki is valójában” – mondta a nyomozó. Csápai eltűnése után Németh használta a férfi bankkártyáját és árulta az autóját, ám ennek ellenére mil­liós összegű óvadékkal kiengedték a börtönből.

„Németh Gábort a mostani gyilkosság miatt hatalmas erőkkel keresik. R. Péter tudhatóan rettegett Némethtől, mégis vele látták utoljára. Van egy felvétel arról, hogy Németh a szigeten olyan nejlonzsákot vásárolt, mint amilyenbe csomagolva kevéssel később megtalálták R. holttestét” – árulta el Chikó.

A következő híreink is érdekelhetik:
Kasza Tibor

Thaiföldön csajozott be Kasza Tibi

2013. január 21. 18:35.
népszámlálás

Elfogy a magyar

2012. március 27. 16:21.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
bántalmazás

Brutális gyilkosságba torkollott egy családi veszekedés Máltán. Benkő Dániel egykori arajelöltje, G. Yvett életét több tucatnyi ollószúrással oltotta ki a ...