2015. február 17. 10:51.

Hogy mennyire komoly problémát jelent nem csak az egész világon, hanem Európában is az elhízás, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már Elhízás Elleni Nap is létezik az öreg kontinensen – május 22-én –, ami arra igyekszik felhívni az emberek figyelmét, hogy milyen súlyos problémát okoz ez a sokak által természetesnek vélt jelenség.

Ennek köszönhetően egyes elhízás-ellenes, illetve az egészséges életmódra szakosodott szervezetek egyre gyakrabban használják a „járvány” kifejezést az elhízás kapcsán, ami a közhiedelemmel ellentétben egy betegség, egy beteg állapot az emberi szervezetben, ami valóban járvány módjára terjedt az utóbbi években egész Európában. Az OECD legutóbbi felmérése szerint például az Európai Unió felnőtt lakosságának már több mint a fele – a legóvatosabb becslések szerint is 52 százalékuk – valamilyen mértékben túlsúlyosnak vagy elhízottnak tekinthető, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy csak ennek a problémának köszönhetően 2015-ben több mint 8,5 millió ember hal majd meg.

Az elhízás ugyanis közvetlen vagy közvetett módon olyan súlyosabb betegségeket idézhet elő, mint a kettes típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri problémák vagy a magas vérnyomás, amelyek csak a legsúlyosabbak, ha az elhízást, mint járványszerűen terjedő betegséget vesszük számításba.

Már járványként tekintenek Európában az elhízásra!

Már járványként tekintenek Európában az elhízásra!

Az Európai Elhízás Ellen Nap szervezői éppen ezért konkrét programokat és célkitűzéseket fogalmaztak meg a múltban azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne visszaszorítani a kontinensen ezt a járványszerű problémát. A kezdeményezés mögé már számtalan nagy nevű és hírű szervezet is csatlakozott, így például a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA), akik úgy vélik, hogy az alacsony energiatartalmú édesítőszerek alkalmazásával már nagyon sokat lehetne tenni azért, hogy megfékezzék az egyre jobban terjedő elhízás problémáját, hiszen a fogyasztóknak így nem kellene lemondaniuk az édes íz élvezetéről, ellenben mégis csökkenthetik kalória bevitelük mennyiségét, és közben változtatni tudnak táplálkozási szokásaikon is.

Szakértők szerint az elhízás problémáját leginkább rendszeres figyelemfelhívással és tájékoztatással lehetne a legnagyobb mértékben megfékezni, tenni ellene pedig diétával és teljes életmódváltással lehet, ami magába foglalja a fizikai aktivitás növelését, valamint az étkezési szokások gyökeres átrendezését. Egyes kutatások szerint elegendő napi szinten mindössze 500 kalóriával kevesebbet bevinnünk szervezetünkbe ahhoz, hogy hetente akár fél kiló súlyfeleslegtől megszabaduljunk, tehát étkezésünkre odafigyelve havonta akár két kilót fogyhatunk.

Ez korántsem jelenti azt, hogy éheznünk kell, hiszen a kalóriák csökkentése mellett növelhetjük a hasznos tápanyagok bevitelének mennyiségét – például a rostokat, gyümölcsöket és zöldségeket –, amelyek hosszasan képesek eltelíteni minket, mégis nagyon kevés kalóriát tartalmaznak. Az elhízás ellen tehát lehet tenni, az emberek figyelmét azonban fel kell hívni arra, hogy mennyi káros hatása van ennek a problémának, ami azért terjedhet járványszerűen, mert korábban kevés figyelmet kapott az orvostudomány és az emberek részéről.

A következő híreink is érdekelhetik:
Egyre elhízottabbak a mai gyerekek

Egyre elhízottabbak a mai gyerekek

2015. június 4. 17:22.
elhizas

Az elhízás lehetséges okai

2013. június 16. 6:05.
fat-sad-woman-226x300

Mi állhat az elhízás mögött?

2013. május 10. 6:05.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

Napi tipp: Újra vízfogyasztást népszerűsítő kampány indul az iskolákban megjelenítve, a(z) Életmód témában, Békési Vivien által. Olvasson tovább.. Idén ...