2012. október 25. 15:52.

Az egykor kedvelt humoristának alig vannak fellépései, így komoly anyagi gondokkal küzd. Elmondása szerint lassan már benzinre sem futja, sőt hitelre vásárolt háza is veszélybe került.

„Az ismerőseim jó ideje nem láttak mosolyogni, de nincs is sok okom rá” – panaszolta Nádas György, akinek megélhetése azóta lett nehézkes, mióta levették műsorról a darabját a Mikroszkóp Színpadon.

„Az őrület határán című közérzeti kabarénkban Gesztesi Károllyal ketten szerepeltünk, de mióta azt száműzték, nincsenek fellépéseim. Megszűnt a Vidám Színpad is, így aztán a középkorú generációnak, azaz a negyven fölöttieknek nem sok szórakozási lehetősége maradt. Ők, akárcsak én, a kabarén nőttek föl, és nem feltétlenül érzik magukénak a stand-up komédia világát” – mondta komoran a humorista, akinek lassan már tankolni sincs miből, sőt veszélybe került az a külvárosi háza is, amit néhány éve hitelre vett.

Nádas György

Nádas Györgyöt régóta nem látták mosolyogni a barátai

Nádasnak az utolsó mentőövet az jelentette, hogy szerepet kapott a TV2 napi sorozatában, a Jóban Rosszban című szappanoperában.

A színészt az anyagi gondokon túl az is nyomasztja, hogy meg kell válnia 7 hónapos unokájától Olivértől, ugyanis fia nem talál itthon munkát, így családostól a Kanári-szigetekre költözik. „Nagyon nehezen barátkozom meg a gondolattal, hogy a fiamék kiköltöznek a Kanári-szigetekre. De kénytelenek megtenni, hiszen egy 30 éves zenész embernek itthon nincsenek igazán lehetőségei pénzt keresni, és ebben igazat kell adjak neki” – vallotta be keserűen Nádas.

A következő híreink is érdekelhetik:
Elfogyhat a Malév pénze

Elfogyhat a Malév pénze

2012. január 31. 7:44.
Civilek pénze

Civilek pénze

2010. július 17. 7:15.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Komár László

Sokan úgy gondolták, hogy Komár Lászlót halála utáni héten el is temetik, ám a Facebookon terjedő hírek szerint november 6-án ...